Főoldal / Blog / 13 vagy 20? Teljesen mindegy, mi rá fogunk baszni

13 vagy 20? Teljesen mindegy, mi rá fogunk baszni

Loading

Elérkeztünk 2020 november hónapjába. Szép lassan, mondhatni „soon” lassan kikristályosodott, hogy a Diablo III méltán közutálatnak örvendő 21. évada mikor fejezi be végre földi (pontosabban Sanctuary-béli) pályafutását és az is kikristályosodott (legalábbis van esély, a majd’ egyhónaposra kibalfaszkodott PTR-teszt alapján), hogy mire számíthatunk a következő Seasonban.

Most már „csak” két kérdés maradt nyitott a játékosok számára, feltételezve, hogy a 2.6.10 Patch legutóbbi frissítéséhez már nem nyúlnak a fejlesztők: mikor érkezik a patch, illetve mikor kezdődik a season?

Egyik dátumról sincs információnk. Egyelőre ott tartunk, hogy még a 2.6.10-es patch-hez nincs végleges változat, csak egy frissítés jött ki eddig, és azt a bejelentést ismerjük, hogy november 8-án zárul az S21. Mielőtt teljes tanácstalanságunkban elkezdjük a season-eleji szokásos tippjátékunkat, nézzük meg, hogy hogyan alakultak az utóbbi seasonok dátumai: hívjuk segítségül a d3resurce.com-ot és a google-t, sokat fog tisztulni a kép!

Az alábbi felsorolásban kigyűjtöttem nektek az elmúlt kb 2 év seasonjainak adatait (start, end, patch dátumok). Ezek is beszédesek, de sokkal beszédesebb a lista utolsó számpárosa: az első szám az előző season vége és a patch megjelenése között eltelt napokat, míg a második az előző season és a következő season között eltelt napokat jelenti. Íme:

  • Season 16: 2019.01.18. – 2019.05.12. (Patch: 2.6.4.: 2019.01.15.) 9/12
  • Season 17: 2019.05.17. – 2019.08.18. (Patch: 2.6.5.: 2019.05.15.) 3/5
  • Season 18: 2019.08.23. – 2019.11.10. (Patch: 2.6.6.: 2019.08.20.) 2/5
  • Season 19: 2019.11.22. – 2020.03.01. (Patch: 2.6.7.: 2019.11.12.) 2/12
  • Season 20: 2020.03.13. – 2020.06.21. (Patch: 2.6.8.: 2020.03.03.) 2/12
  • Season 21: 2020.07.03. – 2020.11.08. (Patch: 2.6.9.: 2020.06.23.) 2/12

Vagyis, jó másfél éve már azt csinálja a Blizzard, hogy röviddel a season után kiadja az új patch-et, ez a mostani helyzetben azt jelentené, hogy november 10-én érkezik a live szerverekre a 2.6.10. A seasonok indításával némiképp más a helyzet: 2019 elején még 12 napos volt a „követőtávolság”, majd az év második felére 5 naposra váltottak, aztán 2020-ban ismét a 12 napos gyakorlatot alkalmazzák. Ezzel kapcsolatban anno ki adtak egy kék posztot, amelyben meg is magyarázzák a dolgot. Nincs okunk feltételezni, hogy ettől most el fognak térni, úgyhogy kijelenthető, hogy S22 legvalószínűbb indítási dátuma november 20. lesz.

És most jön a DE csupa nagybetűvel! A közeljövőben két, gigantikus tömegeket megmozgató játék megjelenése várható: a WoW Shadowland kiegészítője, illetve a Cyberpunk 2077. Mindkettő kiadója folyamatosan tologatta az év során a startot, de most megállapodni látszanak a dátumok: előbbi november 24-én, utóbbi december 10-én jelenik meg. Vagyis a teljes játékipar ennek a két  időpontnak a lázában ég. Nemrég mi is hírt adtunk róla: a GGG már ki is menekítette a Path of Exile 3.13. kiegészítőjét a Cyberpunk útjából. A kérdés az, hogy a Blizzard készül-e a hasonlóra a Diablo III 22. season startjával.

Annál is érdekesebb a kérdés, mivel a World of Warcraft a Diablóhoz hasonlóan Blizzard játék. Egy másik team foglalkozik vele, de ugyanazt a szerverparkot használja mindkét játékosbázis. Mindenki tisztában van vele, hogy nincs olyan szerverpark a világon, ami ezt a terhelést kibírja, szinte biztos, hogy a Shadowlands november 24-ei, illetve a Pre-patch november 11-ei indulásakor a szerverek úgy padlót fognak majd, hogy napokig a kutya se fog tudni játszani. Még WoW-ot sem. Ez alapján sem a november 13. (túl közel van a WoW pre-patch időpontjához, az amúgy is túlterhelt szerverekre ráereszteni a D3-as bázist nagy rizikó lenne) sem a november 20. (túl közel van a Shadowlands-starthoz, alig pár napot lehetne csak játszani a már most borítékolható összeomlásig) nem jó időpont. A kérdés tehát továbbra is az: vajon házon belül kikerülik-e egymást a Blizzard játékai?

A választ szerintem mindenki sejti. Egy lóf*szt! Zokszó nélkül rá fogják ereszteni a Diablo III startját a Shadowlands hype-ra és majd kitalálnak valami DDOS, vagy hasonló magyarázatot, miközben felrobbanak a fórumaik. Volt már ilyen jópárszor. Két dologban biztos vagyok: lesz magyarázat a halott szerverekre és lesz kurvasok nagyon-nagyon ideges játékos.

Összefoglalva: az a rohadt helyzet, hogy november 24-e után a Shadowlands miatt nem lesznek szerverek, míg később meg a Cyberpunk miatt nem lesznek játékosok. Mire is számítok tehát? Teljesen mindegy, hogy a november 13 vagy a valószínűbbnek tűnő november 20 lesz a befutó, a Diablo III történetének legproblémásabb seasonstartja van kilátásban. Ha 13-án startolunk, lehet, hogy többet játszhatnánk, de sanszos, hogy már el sem tudunk indulni. Ha 20-án indulunk, addigra a pre-patch lezajlik, de csak pár napunk marad 24-ig, aztán jön a teljes összeomlás. Amivel el is balfaszkodik majd a Blizzard, úgy december 10-ig, mert akkor a népek meg elmennek Cyberpunk-ozni. Egészen addig, amíg lengyel testvéreink szerverei bírják.

Címkézve:

Szólj hozzá

Közösségi Média

Fórum

Barbarian Battle.net bejelentés Belial's Return bemutató Beta Blizzard BlizzCon bug build Campfire Chat CsZCsaba D2R bejelentés Dawn of the Hunt demo Diablo diablo 4 Diablo II Diablo II: Resurrected Diablo III Diablo III Seasons Diablo Immortal Diablo IV Diablo IV Season Druid Early Access előzetes Endgame Epic Games Store event frissítés gameplay Gods Death & Reapers hotfix Ingyenjáték javítás KiberMa korai hozzáférés képgaléria Ladder Last Epoch launch leaderboard leak Let's Level UP Lord of Hatred lore megjelenés Mother's Blessing Necromancer Paladin paragon Patch Patch Notes Path of Exile Path of Exile 2 Path of Exile II Poén Press Kit PTR Rogue Season Season 2 Season 3 Season 4 Season 5 Season 6 season 7 Season 8 Season 9 Season 10 Season 11 Season Journey Season of Witchcraft seasonstart Shop Spiritborn Steam stream stream-szerda teaser teszt Tier List titan quest 2 Titan Quest II top Torchlight III Trailer Tutorial twitch Twitch Drops Undecember Vessel of Hatred vezető vásár Warlock Wolcen Wolcen: Lords of Mayhem Wudijo Youtube