![]()
A Diablo-sorozat 2026-ban ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, a Diablo IV tizenötödik évada, a Season of Hell’s Legacy pedig ennek megfelelően a nosztalgiára, a klasszikus ellenfelek visszatérésére és a franchise ikonikus tárgyaira épít. A Blizzard nem egyszerűen egy újabb szezont szeretett volna letenni az asztalra: a régi Diablo-játékok hangulatát, a legendás főgonoszokat és a jól ismert játékelemeket igyekezett új köntösben visszahozni Sanctuary világába.
A szezon azonban nemcsak az ünneplésről szólt. A tartalmas 3.2.1-es Patch Notes, a Splinters of Evil rendszere, a War Plans, a Diablo II-ből ismerős rúnaszavak és a különleges jutalmak rengeteg felfedeznivalót kínáltak. Közben a játékosoknak a seasonstart problémáival, a hibásan működő képességekkel, az egyensúlyi problémákkal és az egymást követő hotfixekkel is meg kellett küzdeniük.
Az évad során fokozatosan rajzolódott ki a karakterosztályok közötti erősorrend, miközben a közösség egyre több titkot fedezett fel: előkerült az Uber Diablo, az Annihilus és a garantált Harlequin Crest megszerzésének lehetősége is. A Warlock mindent elsöprő ereje pedig újabb lendületet adott az évadnak.
Az alábbi válogatás végigvezet a Season 15 legfontosabb bejelentésein, frissítésein, útmutatóin és közösségi felfedezésein – a látványos előzetestől egészen a hibajavításokig. Mert a Diablo világában a Pokol nemcsak a démonok miatt forró: néha a szerverek és a balance is gondoskodnak róla. A cikk folyamatosan frissül, amint jön valami fontos a továbbiakban, az be fog kerülni a listába!
Összefoglalók
Diablo IV: Season 15 Gameplay Trailer
A Season 15 előzetese a Diablo 30. évfordulóját ünnepli, és felvillantja a szezon történetét. Deckard Cain visszatérő lelke három sötét vándor fenyegetésére figyelmeztet, a játékosokra pedig a franchise korábbi részeiből merítő, újraalkotott rémálmok várnak.
Diablo IV, Season 15 – 30 év a Pokolban
Átfogó bemutató a Season of Hell’s Legacy újdonságairól. A szezonális küldetéssorozatban visszatérnek a klasszikus főgonoszok, megjelenik a Waking Nightmares, a Soul Splinters és a War Plans, miközben a Horadric Cube és a Mythic Unique crafting is új lehetőségekkel bővül.
Patch Notes és Hotfix
Születésnap a Pokolban – Diablo IV 3.2.1 Patch Notes
A Season 15 rajtjával érkező 3.2.1-es frissítés alaposan átalakítja a játékot. A javítások és egyensúlymódosítások mellett többek között az Echo of Mephisto jutalmai, a Gem dropok, a Pit és a War Plans XP-jutalmai is változnak. A részletes Patch Notes segít eligazodni a méretes frissítésben.
Diablo IV: A szokásos rutinmunka – megint sikerült elb.szni a seasonstartot
A Season 15 indulását szerverproblémák és belépési nehézségek árnyékolták be. A Blizzardnak a PlayStation-játékosokat érintő hibák miatt is vizsgálódnia kellett, miközben a szezon indulása körüli káosz és a játékosok reakciói külön fejezetet nyitottak az évfordulós ünneplésben.
Diablo IV, Season 15 Hotfix: A Rogue és Stealth javítva
A szezon első napjaiban több súlyos bug is napvilágra került. A Rogue egyik képessége végtelenül halmozhatta a sebzést, egy Stealth-kombináció az Enigma tulajdonságát idézte elő, a Messerschmidt’s Reaver pedig gyógyította az ellenfeleket. A cikk a problémákat és a Blizzard reakcióit gyűjti össze.
Diablo IV, Season 15: A Fa és az SSF javítva, felkészül a Warlock
Újabb hotfixek próbálják helyrehozni a Season 15 hibáit, köztük a Tree of Whispers és az SSF működésével kapcsolatos problémákat. A cikk a Warlock körüli fejleményeket és a Blazing Scream build kiemelkedő teljesítményét is bemutatja, miközben egyes hibás képességfejlesztések ideiglenes letiltására is kitér.
Diablo IV, Season 15: Uber Tristram megjavult, de a lootot hazavágták – Hotfix 4
A negyedik hotfix több kritikus hibát javít, köztük az Uber Tristram megnyitását akadályozó problémát. A frissítés emellett a bossok, a karakterosztályok, a tárgyak és a materialok működését is érinti, miközben a Blizzard a nem szándékos sebzésnövekedések visszaszorítására törekszik.
Szülinapi maszatolások – Diablo IV 3.2.2 Patch Notes
A szeptember 30-án érkező 3.2.2-es patch elsősorban a Season of Hell’s Legacy során felmerült hibák javítására koncentrál. Küldetések és dungeonok elakadását okozó problémák, hibás rúnák és rúnaszavak, osztályváltozások, valamint UI/UX-javítások szerepelnek a frissítésben.
Diablo IV: Állandó lesz a Season 15 tartalma?
A szezon klasszikus Diablo-elemei és az új rendszerek felvetik a kérdést: mi maradhat meg az évad lezárása után? A cikk azt járja körül, hogy a Season 15 nosztalgikus tartalmai, a rúnaszavak és az egyéb újdonságok milyen jövőt kaphatnak a Diablo IV későbbi szezonjaiban.
Hibás (volt) a Season 15 legfontosabb része – Diablo IV 3.2.3 Patch Notes
A 3.2.3-as frissítés középpontjában a Season 15 egyik legfontosabb rendszerének hibája áll. A patch célja a szezonális játékmenet problémáinak orvoslása, emellett további javításokat is hoz. A cikk részletesen ismerteti, mit változtatott a Blizzard a frissítéssel.
Tier List
Diablo IV: Ezért nincs még Season 15 Tier List
A szezon indulásakor még hiányos információk nehezítették a megbízható Tier Listek elkészítését. A PTR és az éles szerver közötti változások, valamint a Soul Splinters és a Splinter of Evil működésével kapcsolatos bizonytalanságok miatt a korábbi buildekre építő rangsorok könnyen félrevezetőnek bizonyulhattak.
Diablo IV Season 15 Tier List
A szezon első napjainak tapasztalatai alapján kirajzolódik a karakterosztályok erősorrendje. A Warlock kiemelkedően teljesít, és már a Pit 150-es szintjét is meghódította, miközben a Rogue korai fölényét egy sebzésbug javítása törte meg. A cikk a Pit és a Tower eredményei alapján hasonlítja össze az osztályokat.
Útmutatók
Diablo II rúnaszavak a Diablo IV-ben
A Season 15 egyik meglepetése a Diablo II-ből ismert rúnák és rúnaszavak visszatérése. A cikk bemutatja az új Unique tárgyakat, a rúnákat és a Horadric Cube segítségével elkészíthető recepteket, amelyek között a klasszikus Diablo II ikonikus kombinációi is felbukkannak.
Diablo IV – Hellfire Torch és Uber Boss Tutorial
Útmutató a Diablo II legendás Hellfire Torch tárgyának megszerzéséhez. A leírás végigvezet a szükséges tárgyak kombinálásán, Deckard naplóinak felkutatásán és az Echo of Tristram elérésén, ahol három főellenséggel kell megküzdeni a jutalmakért.
Diablo IV, Season 15: War Plans és Splinters of Evil Útmutató
Részletes útmutató a szezon két fontos rendszeréhez. A Splinters of Evil a főgonoszok erejét kapcsolja össze az endgame aktivitásokkal, a War Plans pedig módosítja a különböző játékmódok jutalmait. A cikk segít kiválasztani a megfelelő szilánkokat és hatékonyabban farmolni.
Diablo IV Season 15: Így farmold a leggyorsabban a szilánkokat, drágaköveket és az aranyat
Gyakorlati farmolási útmutató a szezon legfontosabb erőforrásaihoz. Bemutatja a Splinters of Evil és a Soul Splinters közötti különbséget, valamint a szilánkok, a Gemek és a Gold hatékonyabb megszerzésének lehetőségeit, hogy kevesebb idő menjen el felesleges farmolással.
Diablo IV, Season 15: Mythic Unique kiskapu és Mythic rúnák
A Diablo II rúnaszavai nemcsak nosztalgikus extrák: a crafting során Mythic minőségű tárgyak is készülhetnek. Ezek a megfelelő eljárással Mythic rúnákká alakíthatók, amelyekből újabb Mythic Unique tárgyakat lehet craftolni. A cikk bemutatja a folyamatot és a benne rejlő lehetőségeket.
Diablo IV: A Season 15 legnagyobb titkai
A szezonális tartalmak felfedezése számos, elsőre nem nyilvánvaló titkot hozott felszínre. A cikk a játékosok által felderített rejtett lehetőségeket és különleges jutalmakat gyűjti össze, amelyek új célokat adhatnak azoknak is, akik már alaposan kiismerik a Season 15 alapvető rendszereit.
Diablo IV Season 15 rejtélyek: Uber Diablo, Annihilus és garantált Shako
Három komoly felfedezés került reflektorfénybe: Uber Diablo megidézése, az Annihilus megszerzése és egy garantált Harlequin Crest, azaz Shako lehetősége. A cikk kitér a rejtett Stone of Jordan-számlálóra, a Diablo Walks the Earth eseményre és az Old Tristram küldetéssorozatára is.
Gameplay
Diablo IV: Season 15 Warlock Gameplay
A gameplay-bemutató a Warlock harci stílusára és képességeire összpontosít. A videó segítségével közelebbről is megismerhető a sötét mágiára építő karakterosztály, amely már a szezon korai Tier Listjein is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

















