A Diablo IV tizedik, Season of Infernal Chaos nevű évada Szeptember 23-án kezdődik. Az alábbiakban a Season 10 hype sorozat második részét, a Blizzard blogjának fordítását olvashatod. A tartalom nagy része már ismert, a PTR teszt óta megváltozott részeket zöld színnel emelem ki.
A Season 10 során hatalmas erejű Chaos Armor felszerelést szerezhetsz, halálos Chaos Perks tulajdonságokra tehetsz szert és ezáltal hihetetlen erő és építési lehetőségek bitrokába jutsz. Mephisto jelenléte gyengíti a Pokol és a Menedék közötti határt, lehetővé téve a Fell Tanácsnak (Fell Council), hogy elmeneküljön a Pokolból, és pusztító káosz-hasadékokat terjesszen Menedékföldön. Merülj el a szezonális küldetéssorozatban, és fedezd fel a Fell Tanács tervét, amelynek célja a föld pusztítása.
Ez az évad állandó frissítéseket hoz a Diablo 4-be a Pokoli Hordákban, az örök (Eternal) és a szezonális (Seasonal) birodalmakban egyaránt. Új kihívást jelentenek a Káosz Hullámai (Chaos Waves) és megküzdhetsz egy teljesen új főellenséggel, aki nem más, mint Bartuc, a Káosz Ura.
A Season of Infernal Chaos során az előrehaladáshoz Viz-Jaq’taar hódolatot kell szerezned, a Chaos Rift hasadékok lezárásával a Helltide és a Nightmare Dungeon kihívásokban. Szerezz mágikus (magic), ritka (rare) és legendás (legendary) Chaos Perks tulajdonságokat a szezonális hírnév táblán való előrehaladással! Egyedi Chaos Perks tulajdonságokat szerezhetsz, ha legyőzöd Bartucot a Torment szinteken. Fejlesztheted ezeket a tulajdonságokat azáltal, hogy Chaos Rift hasadékokat zársz le és káosz szörnyeket (Chaos Monsters) győzöl le.
A Season 10 témájának másik pillére, a káosz páncél (Chaos Armor) a játék számos forrásából megszerezhető. Bartuc kiváló forrása ennek a felszerelésnek a Torment szinteken, garantált loot eséllyel Torment III és IV szinteken.
Szezonális küldetéssorozat
Diablo IV, Season 10 - Questline
kép 1 / 10
A Ked Barduban történt zavaró események után találkozz Shyan bérgyilkossal, hogy felderítsd az új szörnyűségek forrását. Shyan a Viz-Jaq’taar rendjéhez tartozik, amelynek feladata a démonok által megrontott mágusok kiiktatása. A Viz-Jaq’taart a Vizjerai hozta létre a Mágusok Klánháborúja után. A rend most a Menedékföldet pusztító új Káoszhasadékok forrását keresi. A jelek a Fell Tanács összeesküvésére utalnak, valamint Bartuc, a Káosz Ura egyértelmű visszatérésére, ami Mephisto egyre növekvő befolyását jelzi ezekben az eseményekben.
A Káosz homokja (Sands of Chaos) szezonális küldetéssorozat megkezdéséhez vándorolj Ked Barduba a szezonális birodalomban, beszélj egy zaklatott falubelivel és csatlakozz a vadászathoz.
A pokoli hordák újjászületése
Bartuc visszatérése a Menedékbe, felizzította a pokoli hordák lángjait, és a Pokol tüze forróbb, mint valaha. A pokoli hordák (Infernal Hordes) több fontos szempontból is felbolydultak: a káosz hullámai, a Fell Tanács, Bartuc és még sok minden más.
Diablo IV, Season 10 - Infernal Hordes
kép 1 / 8
Káosz hullámok
A Pokol Hordák során az áldozatok (Infernal Offerings) között megjelennek a Káosz Hullámok (Chaos Waves), hogy pokoli látogatásod véres őrületbe torkolljon. A Káosz Áldozatai (Chaos Offerings) nevű felajánlás időről időre megjelenik a lehetőségeid között, és a szokásos hullámokat véletlenszerű, szabályokat felrúgó találkozásokkal teli, ingatag próbatételekké alakítja. Ezek a nagy intenzitású harci próbák nem gyengéknek valók, mindegyik típus hatalmas pusztítást és intenzív kihívást jelent. Ezek a hullámok jelentősen megnövelt nehézségűek, de ha sikerül túlélni őket, sokkal több éterrel (Aether) jutalmaznak.
A Káosz Hullámoknak számos különböző kombinációja van, amelyeket felfedezhetsz és elsajátíthatsz. Kerüld ki a Káosz Hasadékokból (Chaos Rift) kilőtt halálos lövedékeket, öld meg a tomboló Hellwyrm pokolsárkányt, vagy vadászd le a kiszámíthatatlan Aether Goblinokat. Pokoli káosz vár rád!
Bartuc – Lord of Chaos
Az Infernal Hordes kihívás végén egy döntés vár rád. Választhatsz, hogy a már jól ismert Fell Tanács (Fell Council) ellen harcolsz, vagy emeled a tétet és az új főellenség, Bartuc ellen szállsz harcba. Ha tovább olvasol, megismerheted a káosz ura visszatérésének körülményeit.
A Pokoli Hordák újjászületése
Megváltoztak az Infernal Hordes küzdelmei. Az egyes hullámok között megjelenő Infernal Offerings áldozatok úgy kerültek átdolgozásra, hogy minden ajánlatot jó választási lehetőségnek érezz, amikor elkezded őket felhalmozni, hogy a futamra koncentrálhass. Ez magában foglalja azt a további kiegyensúlyozást is, hogy az Infernal Offering ajánlatok a Hellborne hullámhoz képest kiegyensúlyozottabbá váljanak (ami eddig elengedhetetlennek bizonyult a lehető legjobb Infernal Hordes futamhoz).
Új szörnycsalád bukkant fel a Pokol bugyraiból. A füstből és kénből született káosz szörnyek megölésükkor hatalmas shrine-szerű bónuszt adnak. Öld meg a káosz hírnökeit (Chaos Bringer), hogy ideiglenes bónuszt szerezz, amelynek időtartamát a szezonális áldások egyik urnájával meghosszabbíthatod. Ha sikerül megölni egy másik Hírnököt, mielőtt az első bónusz lejárna, azok összeadódnak.
Diablo IV, Season 10 - Chaos Rifts
kép 1 / 8
Ezenkívül az Infernal Hordes bejáratának ajtaja most sokkal gyorsabban nyílik meg, mint korábban. Általában az emberek kissé visszafogottak a Pokolba való belépéskor, de te ne légy az, vándor!
A Fell Tanács
A Fell Tanácsban (The Fell Council) néhány előléptetés történt. Amikor velük harcolsz, egyik tagjuk mostantól a tanács szóvivőjévé válik, és megnövelt képességeket kap.
Fleeting Hordes – korai vérfürdő
A Diablo IV tizedik évadában bemutatkozik a Pokoli Hordák könnyebb változata, amely a karaktered utazásának elejét hivatott megkönnyíteni.
A Fleeting Hordes a Torment alatti szinteken játszható, összesen 4 hullámból áll és azok között korlátozott Pokoli Áldozatok érhetők csak el. Mindez azt a célt szolgálja, hogy alacsonyabb szinten is kordában tarthasd a gonosz szörnyek csapatát. A negyedik hullám teljesítése után a kéttagú Fell Council tanáccsal kell megküzdened, majd a nehezen megkeresett Aethert jutalomra költheted.
Bartuc visszatért
A mágusok klánháborúiban elkövetett kegyetlen tetteiről híres vizjerei hadvezér, Bartuc perverziójának nincs határa. Új címmel, a Káosz hadvezéreként (The Lord of Chaos) tér vissza Menedékföldre.
Ahhoz, hogy Bartuc ellen harcolhass, a csapatod minden tagjának éterre lesz szüksége, hogy esélyt kapjon ennek a kegyetlen fenyegetésnek a felszámolására. A csapatod első tagja, aki Bartucot választja, a többiek nevében is dönt.
Diablo IV, Season 10 - Infernal Hordes
kép 1 / 4
Bartuc a káosz portáljait használja, hogy lövedékeket lőjön a rád, és gonosz fegyvertárát veti be, hogy az életedre törjön. Tanulmányozd a taktikáját, és használd a megnyíló teleportokat, hogy előnyre tegyél szert.
A Pokoli Káosz szezonban megjelenő többi főellenséghez hasonlóan Bartuc sebezhetetlenségi fázisa csak a harc 10 másodpercének letelte után léphet életbe.
Bartuc legyőzése után a jutalmak a földön jelennek meg, így nem kell további étert költened a zsákmány megszerzéséhez.
Chaos Armor – Használd ki a rendetlenséget
Az egyetlen biztos dolog, hogy semmi sem biztos. Senki sem mentes a Káosz hatalmától – legyen az ember, Horadrim, angyal vagy démon. Mindenki a káosz útját járja, ezért ahelyett, hogy megadnád magad a kiszámíthatatlan erőknek, használd ki ezt a kiaknázatlan erőt a saját javadra!
Egy új egyedi páncél típus, a Káosz páncél (Chaos Armor) bukkant fel Menedékföldön. A Káosz páncélok a meglévő egyedi tárgyak erősebb változatai, amelyek más tárgyhelyeken jelennek meg, mint az eredeti és így teljesen új módszereket kínálnak a mészárláshoz.
Diablo IV, Season 10 - Chaos Armor
kép 1 / 4
A Káosz Páncél a következő tárgyhelyeken jelenhet meg:
Helm
Chest
Gloves
Pants
Boots
A Káosz Páncél csak olyan tárgyként jelenik meg, amely az eredeti helyén kívül bármelyik más helyre illeszkedik és a tárgy nevének a színe is eltérő.
Például a Flickerstep csizmának nem lesz Káosz Páncél változata a csizma-helyen.
A Káosz Egyedi Erők is erősebbek a normál változatuknál, mindig maximális erővel jelennek meg, és legalább egy Greater Affixszel rendelkeznek.
Megjegyzés: ugyanazt az egyedi tárgyat nem lehet felszerelni a káosz változatban és a normál változatban.
Például a Fists of Fate kesztyű helyett sisakként is megjelenhet, így egy másik egyedi kesztyűt is felszerelhetsz, és így olyan affix kombinációkat hozhatsz létre, amelyek korábban nem voltak elérhetők.
A Káosz Páncél tárgyak megszerzéséhez győzd le Bartucot a Torment III és IV nehézségi szinten, így garantált a loot. Bartuc legyőzése a Torment I és II nehézségi szinten szintén eredményes lehet, de kisebb a Chaos Armor drop esélye.
A következő egyedi tárgyak lesznek elérhetők Chaos unique változatban:
Általános
Banished Lord’s Talisman
Crown of Lucion
Endurant Faith
Fists of Fate
Flickerstep
Godslayer Crown
Locran’s Talisman
Mother’s Embrace
Paingorger’s Gauntlets
X’Fal’s Corroded Signet
Barbarian
Battle Trance
Gohr’s Devastating Grips
Hooves of the Mountain God
Mantle of Mountain’s Fury
Overkill
Rage of Harrogath
Ring of Red Furor
Ring of the Ravenous
Sabre of Tsasgal (új)
Tuskhelm of Joritz the Mighty
Ugly Bastard Helm
Unbroken Chain
Ramaladni’s Magnum Opus
Druid
Airidah’s Inexorable Will
Earthbreaker
Fleshrender
Greatstaff of the Crone
Hunter’s Zenith
Kilt of Blackwing (új)
Malefic Crescent
Mjölnic Ring
Rotting Lightbringer
Tempest Roar
The Basilisk
Vasily’s Prayer
Dolmen Stone
Necromancer
Black River
Bloodless Scream
Deathless Visage
Deathspeaker’s Pendant
Ebonpiercer
Gospel of the Devotee (új)
Lidless Wall
Ring of Mendeln
Ring of the Sacrilegious Soul
The Hand of Naz
The Mortacrux
The Unmaker
Mutilator Plate
Rogue
Beastfall Boots
Condemnation
Cowl of the Nameless
Deathmask of Nirmitruq
Grasp of Shadow
Orphan Maker (új)
Pitfighter’s Gull
Saboteur’s Signet
Scoundrel’s Leathers
Shroud of Khanduras
Skyhunter
Word of Hakan
Scoundrel’s Kiss
Sorcerer
Axial Conduit
Blue Rose
Esadora’s Overflowing Cameo
Flamescar
Fractured Winterglass
Galvanic Azurite (új)
Ophidian Iris
Raiment of the Infinite
Staff of Endless Rage
Staff of Lam Esen
Starfall Coronet
Vox Omnium
Esu’s Heirloom
Spiritborn
Balazan’s Maxtlatl
Band of First Breath
Harmony of Ebewaka
Hesha e Kesungi (új)
Jacinth Shell
Loyalty’s Mantle
Peacemonger’s Signet
Ring of the Midday Hunt
Rod of Kepeleke
Sunstained War-Crozier
Sepazontec
Wushe Nak Pa
Sunbird’s Gorget
Chaos Rift – Káoszhasadék
Furcsa, remegő energiával teli portálok jelentek meg Menedékföldön és szabadjára engedik a Pokol légióit. A káoszhasadékok (Chaos Rifts) azért jelennek meg, hogy kimondhatatlan dühöt szabadítsanak a világra.
Diablo IV, Season 10 - Chaos Rifts
kép 1 / 4
A káoszhasadékok a Helltide során és a Nightmare Dungeonokban jelennek meg. Öld meg a belőlük kiözönlő démonokat, és zárd le őket, hogy szezonális hírnevet és Infernal Warp-ot szerezz, amellyel a Chaos Perks tulajdonságok szintjét emelheted. Ezek a portálok remek forrásai a kaotikus zsákmánynak is, és további tapasztalatot, drágaköveket és Chaos Armor-t adnak a Torment nehézségi fokozatokban.
Rendkívül ritka esetekben, a Torment nehézségi fokozatokban játszva, akár mitikus méretű Chaos Rift-tel is találkozhatsz…
Chaos Rift – Nightmare Dungeon
A káosz beszivárgott a Sanctuary barlangjainak mélyére és vérszomjas káoszszörnyeket hozott ezekbe a komor, véráztatta termekbe. Ezek a Nightmare Dungeonok tele vannak káoszhasadékokkal, amelyek remek forrásai a Fleeting Hordes iránytűknek. A PTR óta ezek a káoszhasadékok hasonló jutalmakat nyújtanak, mint a felszíni Helltide-beli társaik. Ezenkívül a káoszportál támadásának elszenvedése már nem növeli az általános sebzésedet.
Chaos Perks – Kaotikus előnyök
Valami hihetetlen dolog pusztító hatással ruházta fel képességeidet. A káosz mágia mindent eltorzít, amihez hozzáér, még téged is! A káosz természetesen kaotikus, és ezek gyakran árat is követelnek a nyújtott erőért.
A Chaos Perks tulajdonságok megváltoztatják a képességeid működését, használd ki a lehetőségeidet, hogy pusztító kombinációkat hozz létre.
Az elérhető tulajdonságok (Perks) 4 különböző ritkasági fokozatba sorolhatók:
Magic
Rare
Legendary
Unique
A mágikus, ritka és legendás káosz-tulajdonságok megváltoztatják és megerősítik a képességeidet, míg az egyedi tulajdonságok drámaian átalakítják az egész felépítésedet.
Diablo IV, Season 10 - Chaos Perks
kép 2 / 4
Egyszerre 3 nem egyedi előnyt és 1 egyedi előnyt szerelhetsz fel.
Az összes osztály által használható tulajdonságokon kívül minden osztály hozzáférhet egy sor saját előnyhöz.
Minden osztály 16 tulajdonsághoz fér hozzá: minden ritkasági fokozatból 3-3 osztályfüggetlen, valamint 1-1 osztályspecifikus Perk-hez.
Haladj előre a szezonális hírnév táblán, hogy feloldd a káosz tulajdonságokat, és győzd le Bartucot a Pokoli Hordákban a Torment I vagy annál magasabb szinten, hogy esélyt kapj az egyedi előnyök feloldására! Fejleszd a káosz tulajdonságokat az Infernal Warp gyűjtésével, amelyet a Káosz szörnyeinek (Chaos Monsters) legyőzésével szerezhetsz meg!
Osztályfüggetlen Chaos Perks tulajdonságok
Magic
Invigorating Attacks
Minden 5 másodpercben a következő Basic Skill képességed a maximális elsődleges erőforrásod 50-100%-át generálja, de az Basic Skillek 30%-kal kevesebb kárt okoznak.
Accelerating Chaos
Szerencsés találat: Ha sebzést okozol egy ellenségnek, 10% eséllyel kaotikus robbanást (Chaotic Burst) váltasz ki rajta, amely 200-400% sebzést okoz. Az ellenséget eltaláló kaotikus robbanásaid véletlenszerűen egy aktív újratöltési időt csökkentenek 0,5 másodperccel.
Unstable Power
Káosz varázslatok törnek elő a Basic Skillekből, amelyek garantáltan kritikus csapást mérnek és 50-100%-kal növelik a sebzést, de az erő instabil, ezért 3 másodperces újratöltési idővel rendelkezik.
Rare
Erupting Chaos
Káoszrobbanások törnek ki véletlenszerűen körülötted, a legmagasabb sebzés típusod 200-400%-át okozva. A Káoszrobbanásaid ezen kívül a kezdeti sebzésük 100%-át is okozzák 4 másodpercen keresztül.
Power Siphon
A Core Skill képességeid 50-100%-kal növelik a sebzést, de 6 másodpercre 20-ra csökkentik a maximális aktuális erőforrásodat. Ez a csökkentés halmozódik, de nem frissül.
Alternating Alterations
Egy Core Skill képesség használata megerősíti a következő, nem-channeling, másik Core Skilled, visszatérítve annak erőforrás-költségének 50%-át és 10-30%-kal növelve a sebzést.
Legendary
Marred Guard
Életerődet 50% fölé nem lehet gyógyítani. 5-10% maximális ellenállást kapsz minden elem ellen (Maximum Resistance to All Elements), 10-20%[x] Armort, valamint 50-100%-kal növeli a Barrier és a Fortify generálását.
Chaotic Cooldowns
Ha újratöltési idővel rendelkező képességet használsz, annak újratöltési ideje véletlenszerűen 2 másodperc és az alap újratöltési idő között lesz. Már nem részesülsz az újratöltési idő (Cooldown reduction) csökkentéséből. A Cooldown használata kaotikus robbanást vált ki, amely a legmagasabb sebzés típusod 300-500%-át okozza.
Crazy Brew
Gyógyitalod (Healig Potion) a káosz erejével telítődik, ami 5 másodpercre 100%-os erőforrás-költségcsökkentést, 40-80%-kal[+] megnövelt támadási sebességet és 40-80[+] megnövelt mozgási sebességet biztosít. Gyógyitalod 15 másodperces újratöltési idővel rendelkezik, és teljes életerőnél is megihatod. Az újratöltési időt mostantól az újratöltési idő-csökkentés befolyásolja.
Unique
Chaos Unleashed
Egy ellenség megölése 2 kaotikus töltetet (stack of Chaos) generál, míg egy főellenségnek okozott közvetlen sebzés 5 kaotikus töltetet generál. 100 töltetnél 9 kaotikus robbanást indítasz, amelyek a legmagasabb sebzés típusod 300-500%-át okozzák.
Kaotikus robbanásaid 30%-kal[+] több kritikus találati esélyt kapnak, és 100-200%-kal[x] megnövelt sebzést okoznak.
Brawn Over Brains
A következőket kapod:
100-200% [x] maximális életerő
+50-100% kapott gyógyulás (Healing Received)
75-125%[x] Overpower sebzés
Azonban maximális ellenállásod 25%-kal csökken, és páncélod által biztosított sebződés-csökkentésed (damage reduction) 60%-ra korlátozódik.
A Beast Cornered
Minden 10% hiányzó életerőért 10-20% [x] sebzésnövelést és 5% sebződés-csökkentést kapsz.
Az erőforrások felhasználása az életerő 30%-át is elvonja, de az erőforrásokat visszatéríti. Ez nem csökkentheti az életerődet 10% alá.
Osztályspecifikus Chaos Perks előnyök
Barbarian
Dual Threat (Magic)
Basic Skill képesség használata egy másik felszerelt Basic képességet is használ a célponton, ami a normál sebzés 50-80%-át okozza.
Raging Chaos (Rare)
Amíg nem vagy egészséges (not Healthy), Berserking állapotban vagy, és Core Skill képességeid tűzsebzést és további 100-200% tűzsebzést okozó kaotikus robbanást okoznak.
Deafening Chorus (Legendary)
A felszerelt kiáltásaid (Shouts) mostantól mindig aktívak, és 30-50%[x]-kal nagyobb hatást fejtenek ki, de a maximális aktuális dühöd (maximum current Fury) minden felszerelt kiáltás után 20%-kal csökken.
Single-Minded Fury (Unique)
Ha csak egy típusú fegyver van felszerelve, a következőket kapod:
Minden 100 Spirit, amit a maximumod felett generálsz, 5 másodpercre 50-100%-kal növeli a sebzésed. Ez a bónusz halmozódhat háromszor, de nem frissül.
Purge the Infected (Rare)
Core Skill képességeid 4 másodpercen keresztül az alapsebzésük 100-200%-át sebzik mérgezésként. Mérgezett ellenségnek okozott közvetlen sebzés 5 Siritet fogyaszt, és garantáltan kritikus találatot eredményez, amely 30-60%-kalnöveli a sebzést.
Wild Transformations (Legendary)
Új formába való átalakulás ingyenes képességet használ, és 5 másodpercig további bónuszt ad:
A Werewolf Blood Howl-t használ, 10-20%[x] kritikus találati sebzés
A Werebear Debilitating Roar-t használ, 10-20% Damage Reduction
A Human Cyclon Armor-t használ, 10-20%[x] támadási sebesség
Savagery (Unique)
A Companion Skilljeid Core Dkillekké változnak. A companionok mérete növekszik. 40-80%[x] megidézési sebzést (Summon Damage) kapsz.
Necromancer
Grim Reapers (Magic)
A csontváz harcosok támadásai 25% eséllyel használják a Reap képességet, amely a normál támadás helyett a normál sebzés 50-150%-át okozza.
Decimating Desecration (Rare)
Idővel okozott sebzéseid effektje a kritikus találati esélyeddel megegyező eséllyel 50-100%-kal[x] megnövelt sebzést okoz.
Defile the Dead (Legendary)
Minden holttestet kétszer felhasználhatsz. A hullák elfogyasztása kaotikus robbanást okoz, amely 200-400% árnyék sebzést okoz. 10 holttest felhasználása Unstoppable stádiumot eredményez 2 másodpercre.
Alter the Balance – Unique
Alapvető Core Skilljeid mostantól Ultimate Skillként működnek, nem igényelnek Essence-t, de 30-20 másodperces újratöltési idővel rendelkeznek. Alapvető Ultimate Skilljeid mostantól Core Skillekké változnak, nem rendelkeznek újratöltési idővel, de 70-50 Essence-t igényelnek.
Rogue
Unpredictable Alchemy (Magic)
Az átitatások (Imbuements) vadul áramlanak, minden Basic Skill használatakor véletlenszerű átitatást adnak. Az átitatott készségek 20-40%-kal[x] nagyobb kárt okoznak.
Enervated Strikes (Rare)
Már nem generálsz passzívan Energy-t. A Core Skill képességeid 100-150%[x]-kal nagyobbat sebeznek.
Chaotic Grenades (Legendary)
A Kábító Gránátok (Stun Grenades) Káoszrobbanást is kiváltanak, amely 100-200% fizikai sebzést okoz. Amikor Stun Grenades-t dobálsz, még egyet eldobsz. A Káoszrobbanások 5 Energy-t generálnak, ha ellenséget találnak el.
Hit and Run (Unique)
Minden 15 méter mozgás után 30-50%-kal[x] növekszik a sebzésed 5 másodpercre. Ez a bónusz halmozódik, de nem frissül. Ha ez a bónusz nem aktív, 30%-kal kevesebb sebzést okozol.
Sorcerer
Explosive Combinations (Magic)
Egy Basic Skill használata 5 másodpercig 10-20%[x] sebzésnövekedést eredményez és ez maximum 3-szor halmozódhat.
Advanced Techniques (Rare)
Az alap Core Skilled rangjai 10%-kal növelik a manaköltségüket vagy a lehűlési idejüket, és további 10-20%-kal növelik a sebzésüket[x].
Mana Infused Conjurations (Legendary)
Conjuration varázslataid megerősödnek és 10-30%-kal[x] nagyobb kárt okoznak, de mindegyik másodpercenként 5 manát fogyaszt.
Az Ice Blades támadások a célpont körüli területen robbannak.
A Lightning Spear találatai 10% eséllyel statikus gömbvillámokat hoznak létre.
A Familiar támadása után sebzett területet hagy maga után.
A Hydra rendszeresen tűzfalakat hoz létre a célpont felé.
Mana Shield (Unique)
A maximális életerő 99%-kal csökken, de minden sebzés, amit kapnál, az életerő helyett a manádból (Mana) kerül levonásra. Ha az elmúlt 2 másodpercben nem kaptál sebzést, a mana regeneráció 5000%-kal[+] nő. A maximális Mana 200-400%-kal nő, és minden intelligencia pont 1-gyel növeli a maximális manát.
Spiritborn
Alacrity (Magic)
Basic Skilljeid támadási sebessége 10-30%-kal[+] nő, rohanási távolságuk (Dash Range) 50%-kal nő, és harmadik támadásuk mostantól minden második támadás után következik be.
Combined Strikes (Rare)
Alapvető Core Skilljeid további alkalommal találnak el egy nagyobb területen, 20-40%-kal[x] megnövelt sebzéssel, de 10 másodperces újratöltési idővel. Basic Skilljeid 3. támadása visszaállítja a Core Skilljeid újratöltési idejét.
Back Off! (Legendary)
Egy Skill használatakor 30%-kal csökkentett sebzést okoz a közelben lévő ellenségeknek, és 100-200%-kal[x] megnövelt sebzést okoz az összes többi ellenségnek.
Convocation of Spirits (Unique)
Egy nem Ultimate Skill használatakor 1% eséllyel megidézi a készség típusának megfelelő szellemeket, amelyek 100-200%-kal[x] megnövelt sebzést okoznak. Ez az esély az Ultimate Skill sebzésének 1%-ával növekszik, maximum 10%-ig. Az Ultimate képességeid minden fejlesztésükből profitálnak.
Új Unique tárgyak
Használd ezeket az új egyedi tárgyakat, hogy megsemmisítsd a pokol seregeit.
Barbarian: Sabre of Tsasgal
One-Hand Sword
Inherent: +50% Damage
+107-121 Strength
+62.5-85% Physical Damage
+2-3 Core Skill Ranks
+2-3 Warpath
Minden felszerelt sebző képesség után 3-5%[x] sebzésnövelést kapsz, és további 6-10%[x] sebzésnövelést 15 másodpercre, amikor ezeket a képességeket használod.
Druid: Kilt of Blackwing
Pants
+636-685 Maximum Life
+2-3 Ranks to Ravens
+13-17.5% Ravens Cooldown Reduction
+16-25% Chance for Ravens to Deal Double Damage
A hollók 60-100%[x] nagyobb sebzést okoznak, és ha alakot váltasz, vagy társ készséget aktiválsz, egy hollót idézel meg, amely a közeli ellenségeket támadja. A holló megidézése 10 másodpercre esélyt ad egy Unkindness megidézésére, amelynek hatása alatt a megidézett hollók száma 3-ra nő.
Necromancer: Gospel of the Devotee
+80-94 Intelligence
+424-457 Maximum Life
+4.4-10% Basic Skill Attack Speed
+13-17.5% Chance for Basic Skills to Deal Double Damage
Basic képességeid megerősödnek. Ha Basic képességgel sebzel meg egy ellenséget, az 10-30%-kal [x] több kárt kap a többi alapvető képességedtől 10 másodpercig.
A kaszás támadások 10%-kal gyorsabbak.
A Decompose mostantól 0,5 másodpercenként hoz létre egy hullát.
A Hemorrhage további robbanást vált ki az első célponton.
A Bone Splinters átlyukasztják az ellenségeket.
Rogue: Orphan Maker
Inherent: +130% Vulnerable damage
+4-6 Ranks to Marksman Skills
+2-4 Ranks to Exploit
+32-45% Chance for Marksman Skills to Cast Twice
+125-170% Vulnerable damage
Az ezt a fegyvert használó Basic és Core képességek mostantól újratöltődnek. Az újratöltési képességek 250-300%-kal növelik a sebzést, és minden második újratöltési* képesség kétszeres bónuszt ad.
*Az újratöltéssel rendelkező képességeknél van egy kis késleltetés, amely alatt nem használhatók újra. Sebzésük és újratöltési sebességük a támadási sebesség bónuszod 50%-ával növekszik.
Sorcerer: Galvanic Azurite
Inherent: 12.5% Resistance to All Elements
Inherent: 5% Resistance to All Elements
+5.2-6% Critical Strike Chance
+57-75% Lightning damage
8.1-8.8% Cooldown reduction
+2-3 Ranks to Elemental Synergies
A villámsebzés 4 másodpercre mágnesezi az ellenségeket, akik Crackling Energy-t bocsátanak ki, és 40-60%-kal növelik az általad okozott villámsebzést [x]. Ha két mágnesezett ellenség Crackling Energy-vel találja el egymást, egymáshoz vonzódnak.
Spiritborn: Hesha e Kesungi
10.5-15% Attack Speed
46.5-60% Vulnerable Damage
15.5-20% Ultimate Cooldown Reduction
3-5 Gorilla Skill Ranks
A The Protector távolról megidézhető, és csapásaival befelé húzza az ellenséget. A területén lévő ellenségek 30-50%-kal[x] több sebzést kapnak a gorilla képességeidtől, ami megduplázódik, ha leütött (Knocked Down) vagy főellenség (Boss).
A Diablo IV Season 10 után is megmaradó állandó funkciói
A Pokol mahinációi nyomokat hagynak Estuar egész területén, állandó változásokat okozva.
Állandó funkciók a szezonális és az örök birodalomban
Infernal Hordes frissítések
Chaos Waves
Fell Council változások
Bartuc boss harc
Felajánlások módosításai
Új Unique tárgyak
Lair Boss főellenségek sebezhetetlenségi fázisainak változásai
Kizárólag a 10. szezonban lesz elérhető
Chaos Perks tulajdonságok
Chaos Armor felszerelés*
Chaos Rifts
Chaos Rift Nightmare Dungeons
Fleeting Hordes
Viz-Jaq’taar Szezonális hírnév
Szezonális küldetéssorozat
*A szezon végén a Chaos Armor egyedi ereje és megjelenése eltűnik, de az örök birodalomban a ládádban marad.
Lair Boss ellenségek sebezhetetlenségi fázisai
A közösség visszajelzései alapján megváltozik a Lair Boss főellenségek sebezhetetlenségi fázisainak működése. A Lair Bossokkal való harc során a sebezhetetlenségi fázis csak a harc 10 másodpercének letelte után aktiválódhat. Ez azt jelenti, hogy a sebezhetetlenségi fázisok mostantól hatékonyan megkerülhetők, ha a játékos meghalad egy bizonyos sebzésküszöböt.
A boss 2/3 és 1/3 életerőnél egy pajzsot kap, amely öt másodpercig tart. A fennmaradó életerő 2/3-ánál a pajzs értéke a boss maximális életerejének 1/3-a. Amikor a főellenség életereje 1/3-ra csökken, a pajzs értéke a főellenség maximális életerejének 2/3-a. Ha a játékos az öt másodperc alatt, amíg a pajzs aktív, megtöri azt, a főellenség nem válik sebezhetetlenné.
Twitch Drops
Megünnepelheted a Pokoli Hordák szezonjának érkezését egy illusztris Twitch Drops ajándékkal. Kapcsold össze Battle.net-fiókodat Twitch-fiókoddal, majd nézd meg a Diablo IV kategóriában a dedikált streamereket, hogy megszerezd az ajándékot, a Hevers Halberd Polearm kinézetet!
Szeptember 23-án 19 órától szeptember 26-án 19 óráig (magyarországi idő szerint) nézz legalább 2 órányi drop-jogosult Diablo IV-tartalmat, a Twitchen és megszerezheted a Hewer’s Halberd kozmetikai tárgyat a barbár számára.
A Twitch Drops-szal kapcsolatos gyakran ismételt kérdésekre egy korábbi blogban találsz választitt.
Season of Infernal Chaos Reliquary
A Diablo IV tizedik évada egy teljesen új Battle Pass relikviát és több prémium Battle Pass relikviát hoz, amelyek tartalmát megszerezheted.
A The Infernal Chaos Battle Pass Reliquary – amely mindenki számára elérhető – olyan csábító jutalmakat kínál, mint a Feathermane Mount, a Feathermane’s Barding és a Dark Horseman’s Door Town Portal.
Vásárold meg a Premium Battle Pass Bundle csomagot 1000 platinumért, és gyorsan hozzáférhetsz mind a 3 prémium relikviához, amelyek a fegyverek, a szörnyek és a páncélok relikviáit tartalmazzák. Ne feledd, hogy ez a csomag már nem lesz elérhető, ha bármelyik prémium relikviát külön megvásárolod.
Deluxe Battle Pass csomag
Ellenségeid félelemmel a szívükben pusztulnak el, ha meglátják skarlátvörös kinézeted. Ha megvásárolod a Deluxe Battle Pass-t 2800 platináért azonnali hozzáférést kapsz a The Red Griffin páncélkészlethez és még sok minden máshoz. A csomag tartalma:
A The Red Griffin páncélkészlet* azonnali feloldása minden osztály számára
Wings of the Red Griffin háti trófea
Ez a kozmetikai tárgy teljesen új reaktív effektusokkal rendelkezik
Angiris the brave Pet
Hozzáférés a Weapons, a Beast és az Armor relikvia-készletekhez.
Mostantól az öltözéked aktívan illeszkedik pusztításod erejéhez. Ha a Wings of the Red Griffin Back Trophy háti trófea felszerelése közben egymás után legyőzöd az ellenségeket, félelmetes energiaszökés áramlik át a szárnyaidon, megvilágítva ellenfeleid arcát, miközben elesnek.
Season Journey – A szezon jutalmai
Diablo IV, Season 10 - Season Journey
kép 1 / 3
Ahogy a démonok vérének kiontásával megtisztítod Sanctuary földjét, jutalmakat kapsz a szezonális utazásodból.
Haladj előre, hogy megszerezd Menedékföld védelmezőjéhez méltó jutalmakat, mint például a Resplendent Spark materialt. A Season Journey hatodik fejezetének teljesítésével ezúttal is egy állatot (Pet) kapsz, ami nem más, mint a Pandora the Fox névre hallgató róka. Ez a ravaszdi segít majd legyőzni a legokosabb ellenfeleket is. Teljesítsd a szezonális utazás céljait, hogy megszerezd őt! Ne feledd, hogy nem kell teljesítened a szezon utazás 6. fejezetének összes célkitűzését, hogy megszerezd Pandorát.
Season Blessings – Szezonális áldások
A szezonális utazás során lehetőséged lesz feloldani a szezonális áldásokat (Season Blessings) és a parázsló hamukat (Smoldering Ashes). Utóbbit a Season Journey célkitűzéseinek teljesítéséért fejezetjutalomként szerezheted meg. Miután megszerezted a hamukat, azokat a következő szezonális áldásokra költheted:
Urn of Reputation: Növeli az összes forrásból szerzett Viz-Jaq’taar Veneration tiszteletet.
Urn of Blazing Infernal: Esély további Infernal Compass iránytű dropra, amelyek garantáltan 10 hullámosak.
Urn of Chaos Armor: Esély Chaos Armor dropra a Greater Infernal ládákból.
Urn of Sustain: Növeli a Chaos Monster szörnyektől ellopott erők időtartamát.*
Urn of Chaos Nightmares: Esélyt ad egy további, garantált Chaos Rift affixszel rendelkező Nightmare Dungeon Sigil elnyerésére a Helltide ládáiból.
*A káosz szörnyektől ellopott erők shrine-effekt szerű bónuszok.
Legendás cikkek Tejal boltjából
A bolt új felszerelésekkel, páncélokkal, kiegészítőkkel, lovakkal és lópáncél-csomagokkal készül, amelyekkel stílusosan vadászhatsz. Szeptember 23-án 19 órakor látogass el Tejalhoz, hogy megnézd az áruját – ne felejts el gyakran visszanézni, mert a Pokoli Káosz évada alatt folyamatosan frissíti a készletét.
Az egyik ilyen ritka lelet a Sanctuary távoli zugaiból a Rogue Shadow Viper Armor szett, amely tartalmazza a Shadow Viper Armor szettet, a Sinuous Suffusion tetoválást, a Sunken Fang Dagger skin-t és a Sidewinder Crossbow skin-t. Ez 2800 platinumért megvásárolható Tejal boltjában.