A harmincadik születésnapját ünnepli a Blizzard. A fejlesztőóriás meg is adja a módját az ünneplésnek: több játékukban is új fejezetet (Next Chapter) hirdettek és a Blizzard Showcase eseménysorozat folyamán megismertetik a közösségeiket ezen játékok jövőjével.
A jövő pedig a múlt bemutatásával kezdődik a „Blizzard: The Next Chapter” gyűjteményben bemutattak többszáz tárgyat a kezdetektől napjainkig, amelyek a játékok fontos pillanatait, kiadásokat és emlékeket örökítenek meg:
Ami pedig az új fejezeteket illeti… a vállalat a 2026-os évet a Blizzard Showcase bemutatósorozattal indítja, amelyben a fejlesztők nagy bejelentéseket, előzetes betekintéseket és izgalmas híreket mutatnak be a világaik kapcsán. Ez az esemény tisztelettel adózik a játékok mögött álló művészeknek, alkotóknak és nyilván a játékosoknak is, akik életre keltik azokat. Mindeközben a Blizzard fejlesztői már „alig várják”, hogy megosszák velünk, amin dolgoztak…
És a 2026-os BlizzCon közeledtével ez csak a kezdet.
Mielőtt rátérnék az egyes univerzumok bemutatóinak időpontjára, külön szeretnék kitérni a Diablo világára. 2026 végén lesz a legendás ARPG 30 éves évfordulója. A Blizzard közleményében ez a tény már a Showcase esemény címében is szerepel, míg a többi játék esetében egyszerűen csak a játék nevét írták le. De beszédes lehet az is, hogy a Diablo esetében délutáni időpontban lesz a show, míg a többieknél délelőtt (legalábbis kaliforniai idő szerint). Mindez utalhat arra, hogy a Diablo univerzummal kapcsolatos bejelentések még annál is ütősebbek lesznek, mint amire első blikkre számítani lehet.
World of Warcraft – State of Azeroth
időpont: 2026. január 29. 18:00 (magyarországi idő szerint)
Nézhető:
Overwatch Spotlight
Időpont: 2026. február 4. 19:00 (magyarországi idő szerint)
Nézhető:
Hearthstone Spotlight
Időpont: 2026. február 9. 18:30 (magyarországi idő szerint)
Nézhető:
A Diablo 30. évfordulója
Időpont: 2026. február 11. 23:00 (magyarországi idő szerint)
Nézhető:
Na és a Starcraft?
Fájóan hiányzik a Next Chapter listából az egyik legkedveltebb Blizzard-játék, a Starcraft. Ami pedig újabb találgatásokra ad okot. Mi lenne, ha azt mondanám, hogy még arra is van esély, hogy a Starcraft rajongói járnak mind közül a legjobban?
A legújabb pletykák egy álláshirdetés kapcsán indultak meg és sokan ezt egy új Starcraft-játékhoz kötik. A Blizzard 2025 novemberében termékmarketing menedzser pozíciót hirdetett meg egy be nem jelentett játékhoz, és az időzítés többet árul el, mint maga a hirdetés. Ez egy 6 hónapos szerződés, amely 2026 januárjában kezdődik, de miért is érdekes mindez?
Ez a pozíció egy ingyenes, élő szolgáltatást célzó címhez kapcsolódik, ami jelentősen leszűkíti a kört a Blizzard hosszú távú elkötelezettségre és szezonális tartalomra épülő játékaira. A pozíció kifejezetten ideiglenes, 6 hónapos, és szinte kizárólag a piacra lépés végrehajtására összpontosít.
A legutóbbi pletykák már utaltak arra, hogy a Blizzard egy új StarCraft játékon dolgozik, amely valószínűleg egy harmadik személyű lövöldözős játék lesz, és a BlizzCon 2026 lesz a nagy bemutató pillanata.
Bár az álláshirdetés nem erősíti meg ezt a kapcsolatot, az átfedést nehéz figyelmen kívül hagyni. Egy globális marketingvezető, akit kifejezetten a BlizzCon 2026 előtti bevezetési keretrendszer előkészítésére vettek fel, szinte túlságosan is egyértelműen illeszkedik ebbe az idővonalba.
Mindez tarmészetesen csak feltételezés és könnyen lehet, hogy pár rajongó vágyálma az egész, de túl sok és egyre több dolog mutat ugyanabba az irányba.