Főoldal / iNFO / Hírek / Így játszhatsz a Diablo IV zárt Bétával

Így játszhatsz a Diablo IV zárt Bétával

Loading

Közeledik a Diablo IV zárt bétaverziójának tesztje

Ahogy haladunk a Diablo IV 2023-as kiadása felé, jelentős mérföldkőhöz érkeztünk – lehetővé vált a közösség tagjai számára, hogy részt vegyenek a játék korai verzióinak tesztelésében, és visszajelzést adjanak. A zárt endgame béta egy lehetőség a kiválasztott játékosok számára, hogy megtapasztalják a Diablo IV kínálatát. A játékosok felkérést kapnak, hogy teszteljék a Diablo IV robusztus végjáték-kínálatát meghatározott játékadatok felhasználásával.

Ez a zárt béta bizalmas, ami azt jelenti, hogy a meghívott játékosok nem beszélhetnek nyilvánosan játékélményükről, illetve nem oszthatják meg másokkal sem. Ezenkívül a Closed End Game béta PC-n és Xbox Series X|S, Xbox One, PlayStation 5 és PlayStation 4 konzolokon is játszható lesz – a cross-play és a cross-progress is támogatott lesz minden platformon.

Az alábbi videóban videót Joe Shely game director és Rod Fergusson franchise general manager beszélnek a Diablo IV zárt végű játék bétaverziójának részleteiről:

Úgy döntöttünk, hogy a zárt bétát a Diablo IV end-game kínálatára összpontosítjuk. Lilith Sanctuary-be való visszatérésének teljes történetét nem szeretnénk elrontani a megjelenés előtt – a játékosok a kampány utáni Sanctuary-t tapasztalhatják meg a Closed End Game Béta alatt. Emellett sokak kedvence az end-game tartalom a Diablo játékokban és szeretnénk kielégítő, változatos és kihívásokkal teli érzést nyújtani. Ennek elérése érdekében összegyűjtjük a közösségi visszajelzéseket, hogy még a megjelenés előtt integrálható legyen a Diablo IV-be. Azok a játékosok, akiket kiválasztottak a Closed End Game Bétában való részvételre, egy játékon belüli visszajelzési eszköz segítségével visszajelzést adhatnak a démonok kiírtása közben.

Íme, a Closed End Game Beta verziójában található végjáték kínálata: Helltide, Nightmare Dungeons, Whispers of the Dead, Fields of Hatred és Paragon Boards. Vedd számba azokat a készségeket és ismereteket, amelyeket a játék során sajátítasz el ezekkel a funkciókkal, minden rendelkezésre álló eszközre szükséged lesz a Closed End Game Béta Boss legyőzéséhez!

 

Helltide

Amikor gyalogosan vagy megbízható hátasod nyergében barangolsz Sanctuary-ban, ügyelned kell a környezetre, mert előfordulhat, hogy a Helltide-ban, a pokol bugyraiban találod magad. Ez egy új, az egész régióra kiterjedő esemény, amely csak akkor válik elérhetővé a hősök számára, ha elérték a World Tier Three: Nightmare nehézséget. A Helltide-ban Lilith szolgái megerősödnek, nehézségi szintjük megnő, de a veszélyhez méltó zsákmányt dobnak ki. Lilith leghatalmasabb csatlósai is nagyobb erővel bírnak és amennyire tudható, Sanctuary területénak túlnyomó részét is a démoni tevékenység megnövekedése változtatta meg.

Amint lekaszabolod a pokolvidéken lakó szörnyetegeket, potenciálisan kidobják a Cinders-t , egy új fizetőeszközt, amelyet el lehet költeni az adott régióban szétszórt Helltide ládák megnyitására. Ezek a ládák kizárólag olyan egyedi tárgyakat tartalmaznak, mint például a Torso, Legs, vagy a kétkezes fegyverek. Légy óvatos, ha felhalmozod a Cinders-t és elesel a csatában, elveszted mind és vissza kell őket szerezned.

 

Nightmare Dungeons

Közvetlenül a rémálmaidból készítettünk egy Diablo-dungeont. Najó, nem egészen! A Diablo IV Nightmare-nehézségű kazamatái az első Nightmare Sigil megtalálásakor oldódnak fel. Minden Sigil megfelel egy adott Dungeon-nak valahol a Sanctuary-n belül. Ezek a pecsétek speciális módosítókat adnak a Dungeonhoz, növelve a rád váró pokolfajzatok kegyetlenségét és értékesebb lootot biztosítanak. A Nightmare Dungeon-ok teljesítésével még erőteljesebb Sigil-ekre tehetsz szert és egyre vadabb módosítások és kihívások elé állíthatod magad. Ahogy haladsz a magasabb és nagyobb kihívást jelentő szintek felé, új Nightmare Dungeon válik felfedezhetővé.

 

Whispers of the Dead

A Suttogás Fájának van néhány laza ága, és a te segítségedre is szükség van a megkötésükhöz. A térképen a játékosok különféle suttogásokat fognak látni elszórtan a Sanctuaryban. Hajtsd végre a kapcsolódó feladatot, és szerezz tapasztalatot, aranyat és Grim Favors fizetőeszközt. A Suttogás teljesítése után kapott Grim Favors száma változó, de miután összegyűjtöttél tízet, a Tree of Whispers-nél becserélheted egy rakás zsákmányra és tapasztalatra, amellyel jutalmazhatod hősödet.

A játékos által a térképen látható suttogástípusok gyakran váltakoznak, és a nap folyamán újak lesznek elérhetők, amelyeket nyomon követhet. Minden suttogás (Whisper) különböző jutalmakat és tapasztalatokat kínál a teljesítésekor.

Hagyományosan a Whispers of the Dead rendszer csak azután válik elérhetővé a játékosok számára, hogy a fő küldetésvonal egy meghatározott fejezetét teljesítették. A zárt béta esetében a játékosok rögtön a kapun kívül használhatják ezt a rendszert.

 

Fields of Hatred

Mephisto Sanctuary bizonyos területeit elátkozta, és a gyűlölet halálos mezejévé változtatta azokat. Ezek a kijelölt PvP zónák a bizonyítási helyszínek azoknak a játékosoknak, akik vérrel és fanatizmussal szeretnének hírnevet szerezni maguknak. A Fields of Hatred területén belül a játékosok démonokat ölhetnek, hogy összegyűjtsék a Gyűlölet magvait (Seeds of Hatred). Ahhoz, hogy felhasználhasd ezeket a magvakat, el kell vinned őket a Kitermelés Oltárához (Altar of Extraction), ahol vörös porrá (Red Dust) zúzhatod őket. Gyorsan kell az átalakítást elvégezned, mert a zónában leselkedő többi játékos is ezekre vágyik és ha elég képzettek ahhoz, hogy legyőzzenek téged a harcban, a Gyűlölet-magjaidat elrabolják.

A Red Dust nem vész el, ha legyőznek, valamint elkölthető díszítő-jellegű jutalmakra a PvP Cosmetic és a Mount Vendoroknál. Vajon képes leszel hírnevet szerezni magadnak ezeken az elátkozott vidékeken?

 

Paragon Boards

Az 50. szint elérésekor feloldódik a Paragon Boards, egy végjáték-karakternövekedési rendszer, amely a hősöd megerősítésére szolgál. Ahogy hősöd tapasztalatokat szerez, Paragon pontokat kap. Ezeket a pontokat elköltheted új csempék, foglalatok és még további Paragon táblák feloldására, hogy tovább csiszolhasd hősödet, és új magasságokba emelkedhess!

A Paragon Boards rendszerrel kapcsolatos alaposabb áttekintésért tekintsd meg a Diablo IV negyedéves frissítés – 2021. decemberi blogunkat.

 

Kiket hívnak meg a tesztre?

Annak érdekében, hogy a Diablo IV végjátéka izgalmas, folyamatosan fejlődő élményt nyújtson, szakértőkre van szükségünk, talán még olyan játékosokra is, mint te.

Pontosabban, a játékmeneti adatok felhasználásával korlátozott számú Diablo-játékost hívunk meg, akik a közelmúltban jelentős időt töltöttek a Diablo II: Resurrected, Diablo III és Diablo Immortal endgame tartalmaival. Ha úgy gondolod, hogy megfelelsz a követelményeknek és a kiválasztott játékosok közé szeretnél tartozni, az alábbi lépések végrehajtásával segíthetsz abban, hogy a Closed End Game Bétára való meghívásunk eljusson hozzád:

  • Látogasd meg a Battle.net webhelyet, vagy indítsd el a Battle.net Launchert
  • Kattints a képernyő jobb felső sarkában megjelenő felhasználónevére, majd kattints a „Account Settings” vagy a „View Account” lehetőségre a platformtól függően.
  • Kattints a „Privacy & Communication” menüpontra, majd görgess le a „Communication Preferences” részhez.

  • Kattints az „Update” gombra, és győződj meg arról, hogy a „News and Special Offers from Battle.net” opció engedélyezve van.

A fent részletezett lépéseket október 11-ig kell elvégezned.

Bármikor leiratkozhatsz a marketingkommunikáció fogadásáról. Kövesd a fenti utasításokat a „News and Special Offers from Battle.net” kijelölésének törléséhez. Alternatív megoldásként kattints az e-mailjeink alján található „Leiratkozás” gombra.

A fenti lépések követésével meghívót küldhetünk az általad megadott e-mail-címre, ha kiválasztottunk. Abban az esetben, ha kiválasztanak a Diablo IV zárt végű játék bétaverziójában való részvételre, további utasításokat tartalmazó e-mail-meghívót kapsz a noreply@e.blizzard.com címről.

Ha november 18-ig nem kapsz e-mailes meghívót a Diablo IV zárt bétaverziójára, akkor nem választottunk ki a részvételre. De ne aggódj, a nyilvános tesztelési szakaszok jövő év elején kezdődnek. Ha naprakész szeretnél maradni a Diablo IV legújabb információival kapcsolatban, nézd meg híroldalunkat, és kövesd a @Diablot a Twitteren.

Találkozunk a Sanctuaryban!
A Diablo IV csapata 

 

A kiválasztottaknak jelentkezniük kell a Beta tesztre (október 11-ig) és meg kell adniuk a játékplatformot, amelyet preferálnak. Ezáltal kapnak esélyt arra, hogy valóban részt vegyenek a teszten. Fontos, hogy a levél megosztását nem engedélyezi a Blizzard, sőt „további retorziókat” is kilátásba helyeznek a szivárogtatókkal szemben. További tiltások:

A játék, de még a játékot futtató eszköz sem ruházható át harmadik félre

  • Minden információt bizalmasan kell kezelni
  • Tilos hozzáférést biztosítani másnak a játékhoz, nem lehet (nyilvánosan) megvitatni a tesztet
  • Tilos tesztelni nyilvánosan, vagy olyan helyen, ahol harmadik fél is hozzáférhet
  • Semmilyen felvétel vagy stream készítése nem lehetséges
  • Semmilyen, a teszttel kapcsolatos információ közzététele nem lehetséges
  • A Blizzard megtartja az accountokkal kapcsolatos játékadatokat a hibaelemzés és a teljesítmény nyomon követése céljából
  • A teszt feltételeinek megsértése akár az account bezárását is vonhatja maga után

 

 

Forrás: Blizzard News

Fordítás: CsZCsaba

Címkézve:

Szólj hozzá

Közösségi Média

Fórum

Barbarian Battle.net bejelentés Belial's Return bemutató Beta Blizzard BlizzCon bug build Campfire Chat D2R bejelentés Dawn of the Hunt Diablo diablo 4 Diablo II Diablo II: Resurrected Diablo III Diablo III Seasons Diablo Immortal Diablo IV Diablo IV Season Druid Early Access előzetes Endgame Epic Games Store event fejlesztői stream frissítés gameplay gamescom Goblin Gods Death & Reapers hotfix Ingyenjáték javítás KiberMa korai hozzáférés képgaléria Ladder Last Epoch launch leaderboard leak Let's Level UP Lord of Hatred lore megjelenés Mother's Blessing Necromancer Paladin paragon Patch Patch Notes Path of Exile Path of Exile 2 Path of Exile II Poén Press Kit PTR Rogue Season Season 2 Season 3 Season 4 Season 5 Season 6 season 7 Season 8 Season 9 Season 10 Season 11 Season Journey seasonstart Shop Spiritborn Steam stream stream-szerda teaser teszt Tier List titan quest 2 Titan Quest II top Torchlight III Trailer Tutorial twitch Twitch Drops Undecember Vessel of Hatred vezető vásár Warlock Wolcen Wolcen: Lords of Mayhem Wudijo Youtube