Főoldal / Bemutató / D3 Reflection

D3 Reflection

Loading

Orosz fejlesztők kreatív munkája egy privát Diablo III szerveren, de azért van vele baj rendesen.

A Diablo III 2012 májusában jelent meg, a Reaper of Souls kiegészítője 2014 márciusában. Már az alapjáték körül is forrtak az indulatok: volt aki csalódott, mert nem találta meg a Diablo II játékélményét, volt aki túlságosan meseszerűnek tartotta, volt aki unalmasnak találta és voltak olyanok is akiknek a kereskedelem nem tetszett. Egyszóval: erodálódott a játékosbázis.

Ettől függetlenül egy elég masszív bázist ki tudott alakítani a játék, a Blizzard folyamatosan foltozta a hibákat, majd megjelent a kiegészítő, a Reaper of Souls. Ez a kiegészítő olyan mértékű változást hozott a játékba, hogy bár kezdetben megugrott az érdeklődés, de folyamatossá vált a játékosok elvándorlása, a javítócsomagok kiadása ellenére is. Mára már egészen megváltozott a játék a nyolc évvel korábbi állapotához képest, a játékosszám is jelentősen megcsappant, az aktivitásról nem is beszélve. Az olyan közösségek, mint például a Hungarian Heroes próbálják fenntartani az érdeklődést, több-kevesebb sikerrel.

Ebben a helyzetben indították el lelkes orosz „fejlesztők” 2016-ban a D3 Reflection projektet. Ez a projekt egy privát szerver, amelyen a Diablo III alapjátékának egy stabil verziója futott. Volt/van itt minden, ami az alapjátékot kedvelők számára kedves: Aukciós ház, régi paragon rendszer, random statok az itemeken – hogy csak párat említsünk. Voltak persze újítások, változtatások a D3-hoz képest: például a seasonok és a ranglisták. A szerveren nem játszottak sokan, és bug is volt bőven, de nosztalgiázásra bőven jó volt. És a talán a legfontosabb: a játékkliens INGYEN letölthető, a szerver-regisztrációért sem kell fizetni.

Aztán 2020-ban az oroszok telepítették a szerverükre a Reaper of Souls-t. Jópár dolgot átírtak és figyelnek arra, hogy még véletlenül se essenek a Blizzard hibáiba.

A D3 Reflection projekt elérhetősége:
https://d3reflection.org/

A kliens telepítésének menete:

  • Regisztrálni kell a következő linken: https://d3reflection.org/registration.php
  • Le kell tölteni a játékklienst torrenten vagy gdrive-ról
  • Ki kell csomagolni és installálni kell
  • A játék ezután elindítható a D3ReflectionLauncher.exe futtatásával
  • A bejelentkezéshez az imént regisztrált adatokat kell megadni

Leaderboard nincs és nem is lesz, de fejlesztettek az oroszok ranglistákat, ezek regisztráció után a következő linkről érhetők el:
https://d3reflection.org/ratings.php

Címkézve:

Szólj hozzá

Közösségi Média

Fórum

Barbarian Battle.net bejelentés Belial's Return bemutató Beta Blizzard BlizzCon bug build Campfire Chat D2R bejelentés Dawn of the Hunt demo Diablo diablo 4 Diablo II Diablo II: Resurrected Diablo III Diablo III Seasons Diablo Immortal Diablo IV Diablo IV Season Druid Early Access előzetes Endgame Epic Games Store event frissítés gameplay Gods Death & Reapers hotfix Ingyenjáték javítás karakterbemutató KiberMa korai hozzáférés képgaléria Ladder Last Epoch launch leaderboard leak Let's Level UP Lord of Hatred lore megjelenés Mother's Blessing Necromancer Paladin paragon Patch Patch Notes Path of Exile Path of Exile 2 Path of Exile II Poén Press Kit PTR Rogue Season Season 2 Season 3 Season 4 Season 5 Season 6 season 7 Season 8 Season 9 Season 10 Season 11 Season Journey Season of Witchcraft seasonstart Shop Spiritborn Steam stream stream-szerda teaser teszt Tier List titan quest 2 Titan Quest II top Torchlight III Trailer Tutorial twitch Twitch Drops Undecember Vessel of Hatred vezető vásár Warlock Wolcen Wolcen: Lords of Mayhem Wudijo Youtube