Főoldal / iNFO / Hírek / Márciusban érkezik a Diablo IV a Game Passba

Márciusban érkezik a Diablo IV a Game Passba

Loading

Megtörténik az, amire sokan számítottak az Activision-Blizzard Microsoft általi felvásárlása kapcsán. Immár hivatalosan is megerősítették, hogy a Blizzard játékai bekerülnek a Game Pass szolgáltatásba. Pontosabban egy konkrét játékot jelentettek be az Official Xbox Podcast nevű műsorban és rögtön egy dátumot is megemlítettek ehhez: idén március 28-án a Diablo IV elérhető lesz a Game Passban.

A Podcastban Phil Spencer a Microsoft Gaming ügyvezetője, Sarah Bond a Microsoft Gaming elnöke és Matt Booty az Xbox Game Studios feje vett részt. Sarah Bond a következőképpen jelentette be a hírt:

„Boldogan jelentem be, hogy az Activision Blizzard Kinggel való összefogásunknak köszönhetően az Activision és a Blizzard játékai a Game Passra kerülnek, kezdve március 28-án a Diablo 4-gyel. Mindez része annak az elkötelezettségünknek, hogy az Xboxot, az Xbox-élményt és az általunk készített játékokat a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük.”

A Diablo IV a tavalyi év egyik nagy slágere volt, és a szezonális frissítések továbbra is friss élményt nyújtanak a játékosoknak. A játék Game Passra való átvétele (PC Game Pass és Xbox Game Pass) a szolgáltatás 34 millió előfizetője számára is elérhetővé teszi ezt az élményt.

A Diablo IV Game Passra érkezése csak a kezdet, az Xbox további híreket ígér az Activision Blizzard jövőbeli játékairól.

 

Forrás: Wowhead / GS

Címkézve:

Közösségi Média

Fórum

Barbarian Battle.net bejelentés Belial's Return bemutató Beta Blizzard BlizzCon bug build Campfire Chat D2R bejelentés Dawn of the Hunt demo Diablo diablo 4 Diablo II Diablo II: Resurrected Diablo III Diablo III Seasons Diablo Immortal Diablo IV Diablo IV Season Druid Early Access előzetes Endgame Epic Games Store event frissítés gameplay Gods Death & Reapers hotfix Ingyenjáték javítás karakterbemutató KiberMa korai hozzáférés képgaléria Ladder Last Epoch launch leaderboard leak Let's Level UP Lord of Hatred lore megjelenés Mother's Blessing Necromancer Paladin paragon Patch Patch Notes Path of Exile Path of Exile 2 Path of Exile II Poén Press Kit PTR Rogue Season Season 2 Season 3 Season 4 Season 5 Season 6 season 7 Season 8 Season 9 Season 10 Season 11 Season Journey Season of the Construct seasonstart Shop Spiritborn Steam stream stream-szerda teaser teszt Tier List titan quest 2 Titan Quest II top Torchlight III Trailer Tutorial twitch Twitch Drops Undecember Vessel of Hatred vezető vásár Warlock Wolcen Wolcen: Lords of Mayhem Wudijo Youtube