Home / iNFO / Hírek / Diablo IV: Season 10 Livestream összefoglaló

Diablo IV: Season 10 Livestream összefoglaló

Megosztás:

Loading

Nemrég ért véget a Diablo IV 10. évadának fejlesztői élő közvetítése. A meglehetősen kurtára sikerült „bemutatóban” (összesen fél óra volt az egész) a fejlesztők ismertették a Season 10 végleges tartalmát és a PTR óta eltelt időszak változtatásait.

A Season 10 hype első részeként fogadjátok szeretettel ennek a remek bemutatónak a vázlatos összefoglalóját, illetve magatok is meggyőződhettek róla, hogy a Blizzard által beharangozott új livestream formátum mennyire… hmm… költséghatékony.

A közeli jövőben a Season of Infernal Hordes sorozat részeként még további két, ennél lényegesebb nagyobb cikket fogok közöli: az egyik a Season blog fordítása, a másik pedig maga a Patch Notes – értelmezhető változatban.

Szezonális tartalom

  • A káosz hullámok új mechanikával, ellenségekkel és célokkal rendelkeznek majd.
  • A játékosok választhatnak, hogy szembeszállnak-e a szezonális főellenséggel, Bartuc-kal, hogy megszerezzék a Káosz Páncélzatot.
  • A Káosz Hasadékok véletlenszerűen jelennek meg a világban a Helltides során, és szezonális fizetőeszközzel jutalmazzák a játékosokat.
  • A Fleeting Compass iránytűk lehetővé teszi a játékosoknak, hogy szembeszálljanak a Fleeting Hordes hordákkal (az Infernal Hordes rövidített változata a Torment szintek előtt).
  • A Chaos Perks tulajdonságok új és egyedi erőket adnak a játékosoknak.

PTR-tapasztalatok

  • A játékosok láthatják, melyik kulcsukhoz kapcsolódnak Whisper bounty küldetések.
  • A Chaos Rift-ekhez már nem kapcsolódik halmozódó debuff.
  • A Lair Boss főellenségek már nem rendelkeznek immunitási fázisokkal.

Kérdések és válaszok

  • A Chaos Perks tulajdonságok és a Chaos Armor felszerelések a meta felrázása érdekében kerültek bevezetésre a szezonban.
  • A Chaos Armor csak a Gambler-től szerezhető meg.
  • A 11. szezon számos változást hoz majd a Tempering és a Masterworking terén.

Diablo IV Season 10 Livestream

kép 1 / 15

Címkézve:

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form]

Szólj hozzá