Főoldal / iNFO / Hírek / Diablo II: Resurrected – Reménysugár vagy pay-to-win?

Diablo II: Resurrected – Reménysugár vagy pay-to-win?

Loading

Nemrég hírt adtam róla az Inventoryn, hogy a Blizzard nagyon komoly kapcsolatokat tudott építeni Kínában és több játékuk is engedélyt kapott az ázsiai országban történő megjelenésre. Nos, úgy tűnik, hogy a Diablo II: Resurrected is ebbe körbe a tartozik, ugyanis már most ellepték az internetet a Diablo II remaster kínai megjelenésének részletei.

És ha azt gondoltad, hogy a kínaiak is ugyanazzal a játékkal fognak zúzni, mint mi, hát nagyot tévedtél! Egyrészt a mindenféle lények halomra ölése és a vér patakokban folyása némiképp szúrná a cenzorok szemét, másrészt a reménybeli sokmillió játékost valahogy azért be is kell csalogatni Menedékföldre.

Summa summarum, a kínai szervereken futó Diablo II: Resurrected más lesz, mint a többi. Nemcsak a fent említett „apróságokban” lesz más, hanem például olyan dolgokban is, amelyek egészen nyugodtan jöhetnének a többi szerverre is. Ilyen például a plusz ládafül – amelyből rögtön négyet is vásárolhatnak majd (mármint négyet pluszban) MrLlamaSC szerint. Ezzel azonban még nincs vége a különbözőségnek…

A Redditen megjelentek a kínai megjelenés részletei és hát az van, hogy az Ultimate és a Deluxe pakk egy kissé bőkezűen bánik az ingame jóságokkal és… a tranzakciókkal. Az persze megint más kérdés, hogy MrLlamaSC szerint ezeket a cuccokat össze lehet szedni másfél óra alatt játékkal, ráadásul csak non-ladder módban használhatók fel. Megállapítása szerint olyan az egész, mintha ezek kezdőknek szóló csomagok lennének.

A Diablo II talán legismertebb közösségi tartalomkészítője tett még egy meglehetősen bizonytalan állítást: olyan érzete támadt a Diablo II: Resurrected kínai ajánlatait böngészve, mintha a játékot fejlesztenék valamilyen szinten. MrLlamaSC összegzésében inkább csalódottnak vallotta magát a Diablo II-höz érekező „új dolgok” kapcsán, de megfogalmazta abbéli reményét, hogy a kínai megjelenés annak a bizonyítéka lehet, hogy a „játék nem halt meg teljesen”.

A csomagokat már lehet rendelni Kínában, a kiszivárgott grafikákon található írást lefordították angolra, én meg most jól lefordítom magyarra, íme:

 

🔥 1. kép – Diablo II Remastered (kínai kiadás) promóciós poszter

Felső cím (tűzben): 暗黑破坏神2 (Diablo II) 重制版 Diablo II Remastered

Fő címsor: 经典之作定档 8.27 Egy klasszikus remekmű megjelenése augusztus 27-én

Alcím (piros szalagban): 现购送藏宝箱 限时再减10元 Vásárolj most, és kapsz egy kincsesládát + 10 jüan kedvezményt

Bal oldalon (lángokban): 限时 Időkorlátozott Kép: Kincsesláda

Jobb oldalon (lángokban): 限时减10元 10元优惠券 Időkorlátozott 10 jüan kedvezményes kupon

Gomb: 立即购买 Vásárlás

Alul: QR-kód „BBS.NGA.CN” vízjelével – egy kínai játékfórum.

 

🛡️ 2. kép – Ultimate Pack (458 jüan) Tartalom

Cím: 《暗黑破坏神2》重制版 终极包 Diablo II Remastered – Ultimate Pack

Ár: 458 jüan (NetEase Pay használatával 448 jüan)

Diablo II Remastered (tartalmazza a „Diablo II” és a „Lord of Destruction” játékokat)

Kínai szerverre exkluzív szett (Glory of the Warlord): Sisak, mellvért, kesztyű, öv, csizma

Attribútum-növelés (90 nap): +30% EXP-nyereség, +30% extra monster drop rate

Dark Gold felszerelés és tárgyak:

  • Sigon’s Guard (Shield)
  • Goldwrap (Heavy Belt)
  • Gore Rider (War Boots)
  • Raven Frost (Ring) ×1
  • Dwarf Star (Ring) ×2
  • Amulet of the Marvelous (Amulet) ×1

További rúnák:

  • Eth ×2
  • Thul ×2
  • Amn ×2
  • Shael ×2
  • Lum ×1
  • Lem ×1

 

🎁 3. kép – Kínai szerver értékes ajándékcsomagok

Cím: 国服超值礼包 Kínai szerver szuper értékes ajándékcsomagok

Alcím: 8月27日前预购任一礼包 可获得额外储藏箱 Augusztus 27. előtt bármelyik csomag előrendelésével extra kincsesládát kapsz

📦 Standard csomag – 168 jen (online ár 158 jen)

Tartalmazza a Diablo II Remastered („Diablo II” + „Lord of Destruction”)

Bónuszhatások (30 nap): +30% EXP, +30% tárgyak esés aránya

💎 Deluxe csomag – 288 jen (online ár 278 jen)

Tartalmazza a Standard csomag összes tartalmát, plusz:

  • Dark Gold tárgyak:
  • Chance Guards (Gloves)
  • Goldwrap (Belt)
  • Gore Rider (Boots)
  • Raven Frost (Ring)
  • Dwarf Star (Ring) ×2
  • Amulet of the Marvelous ×1
  • Rainbow Facet Jewels: Lightning ×1, Fire ×1

További rúnák:

  • Eth ×2
  • Thul ×2
  • Amn ×2
  • Shael ×2
  • Lum ×1
Címkézve:

Szólj hozzá

Közösségi Média