
A Titan Quest II fejlesztői már nagyon régen, az év elején bemutatták a játék karakereit meghatározó Mastery funkciókat, azaz a mesterségeket és ezek kombinálhatóságát. Most, hogy egyre közelebb kerülünk a korai hozzáférés bejelentéséhez, jómagam is feldolgozom a témát, hiszen ez lesz az, amit a Titan Quest II játékosai még véletlenül se tudnak majd elkerülni.
A Titan Quest II-ben, akárcsak az első Titan Questben, két mesterséget kombinálva lehet kialakítani a karakterosztályokat.
A játék korai hozzáférésű verziójában az Earth, a Storm, a Warfare és a Rogue mesterségek lesznek elérhetők, de a frissítésekkel egyre több fog megjelenni. Ezeket már a kampány elején ki lehet választani, mert a fejlesztők azt szerették volna, hogy a két mesterség közötti szinergiákat a lehető leghamarabb megtapasztalják a játékosok.
„Fő célunk, hogy úgy érezd magad, mint az istenek által megáldott hős, aki emberfeletti erővel rendelkezik. Erőidet fejlesztve és növelve veszélyes utazáson veszel részt, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy túléld a Nemesis elleni harcot.” – áll a THQ Nordic blogjában.
Ami a tényleges mechanikát illeti, maximum 10 képességet lehet felszerelni a képességsávra. Ez széles körű játékstílusokat tesz lehetővé, például olyanokat, amelyek egy elsődleges sebző képességre és néhány támogató képességre koncentrálnak, vagy olyanokat, amelyek több alternatív elsődleges sebző képességet és több támogató képességet használnak. A Titan Quest II nagymértékben jutalmazza, ha a játékos kiaknázza a képességek közötti szinergiákat, de azoknak is megfelel, akik inkább egy korlátozottabb eszközkészletbe fektetnek be.
A játék a képességfákban külön aktív és passzív pontokat fog kínálni, és az aktív képességek módosítókkal testreszabhatók. A fejlesztői blogban a fenti mesterségeket egy-két ikonikus képesség és pár módosító bemutatásával tárták elénk, íme:
Earth – Föld
Kombináld a tűz és a föld mágiáját, hogy romba döntsd a csatateret!
- Sok képességed és módosítód a csatatér és ellenfeleid lángokba borítására irányul.
- Használd a tüzet kontrolláltan, vagy teljesen add fel a biztonságot és áldozd fel saját egészségedet a maximális pusztítás érdekében.
- Ellenfeleid idővel elégnek.
- Nem akarsz megégni, de mégis vonz ez a mesterség? Vedd át az irányítást a föld és a szikla felett, hogy kicsit felrázd a dolgokat, például földrengésekkel.
Fissure
- A Fissure egy vonalban sebző AoE (területi) képesség, amellyel felhasítod a földet előtted, és csapáskárt (strike damage) okozol.
- A Lava Fissure módosítóval a hasadékot láva tölti meg, és most már tűzkárt (fire damage) is okoz, extra energiafelhasználás mellett.
- Az Additional Fissures módosító hozzáadásával csökken a sebzésed, de több repedés keletkezik, így sokkal nagyobb területet tudsz lefedni.
Storm – Vihar
Vedd át az irányítást a csatatéren a jég és a villám erejével!
- A rendszeresen sebzést okozó területi képességektől kezdve az ellenségeket találatkor áramütéssel megbénító képességekig, a vihar erejével való harc villámokkal és mennydörgéssel teli csatatérhez vezet!
- Használd a jégképességeket, hogy lehűtsd vagy akár megfagyaszd ellenfeleid, így teljes ellenőrzést kapsz a következő pillanatok eseményei felett.
- Használd a villámokat, hogy sokkold és megrázd ellenfeleid, így mozgásképtelenné téve őket.
Cyclone
- A Cyclone egy statikus, kör alakú AoE képesség, amellyel forgó vihart hozhatsz létre, hideg kárt (cold damage) okozva.
- A Blizzard módosítóval több kárt okozol, és esély van arra, hogy Chill/Freeze hatást gyakorolj ellenfeleidre.
- A Personal Storm módosító egy kisebb változatát hozza létre a Cyclone-nak a karaktered körül, amely követ téged, így a ciklonokat egymásra halmozhatod, vagy egyszerre több ellenséget is eltalálhatsz.
Warfare – Háború
Mutassd meg a tudásodat, és válj harcossá!
- A Warfare minden fegyvertípushoz tartalmaz támadásokat, így nagy szabadságot kapsz a karaktered kialakításában.
- Ez a varázsbotokon kívül magában foglalja a távolsági fegyverekhez tervezett képességeket is. Egy harcos lehet a csatában egy igazi erőgép, aki belegázol a küzdelembe, vagy egy olyan, aki távoli támadásra specializálódott.
- A támogató képességek segítenek a közelharcba kerülésben és abban való maradásban, például a csatába ugrással vagy a közeli ellenségek megbénításával egy erős taposással.
Leap
- A Leap egy sokoldalú mozgási képesség, amely lehetővé teszi, hogy beugorj a harcba vagy kiugorj a bajból, miközben némi sebzést okozol.
- A Cooldown Charge mod lehetővé teszi, hogy az Ugrást kétszer egymás után használd, hosszabb cooldown árán.
- A Seismic Leap növeli a földet éréskor okozott sebzést, miközben az elrugaszkodás helyén is sebzést okoz.
Rogue – Zsiványság
A Titan Quest II Rogue Mastery mestersége három fő pillérre épül:
- Precision – pontosság: A Rogue képességei precízek és pontosak, pontosan oda találnak, ahová szánják.
- Preparation – felkészülés: A Rogue mesterség lehetővé teszi, hogy befedd a fegyvereidet, és különböző rontásokkal sújtsd az ellenségeket, hogy hatékony kombókat hajthass végre.
- Evasion – kitérés: Nem a nyers erő hoz sikert, hanem az, hogy úgy mozogsz a csatatéren, mintha az ellenségeid árnyéka lennél. Az ellenségeid minderről nem szereznek tudomást, amíg a pengéd a torkuknál nem lesz.
- A Rogue-mesterség védekező képességei korlátozottak, ezért ez lehet az egyik mesterségek közötti átjárhatóságot kínáló lehetőség.
Lethal Strike
- A Rogue Mastery klasszikus alapkészlete. A fegyvered sebzésének sokszorosát okozza egyetlen célpontnak. Ha sokat fektetsz bele és jól időzíted, még a legkeményebb ellenségek életerejéből is nagyot tudsz levenni. Ráadásul, ha ezzel a képességgel sikerül megölnöd a célpontodat, a képesség újratöltődik, így gyorsan végezhetsz a gyengébb vagy alacsony életerővel rendelkező ellenségekkel.
- Ha más képességekkel eléri a „Flow” állapotot, további bónusz sebzést okoz, ami a Flow stacket fogyasztja.
- Ezt tovább növelheti módosítókkal, például hozzáadhat egy „Rupture” esélyt, ami a célpont életerejének százalékát sebzi meg, egy mérgező robbanást, vagy bónusz sebzést a „megjelölt” célpontok ellen.
Mark For Death
- A célpont megjelölése számos interakciót és erős debuffot tesz lehetővé a módosítók segítségével, de önmagában a sebzésed egy részét életerő-sebzésként (Vitality Damage) okozza. Csak egy célpontot jelölhetsz meg.
- Akár a Lethal Strike-tal való interakciót szeretnéd kiépíteni, akár robbanó mérget akarsz kibocsátani a megjelölt ellenségedre, akár árnyék tőröket akarsz megidézni, hogy lecsapjanak a célpontra, ez egy olcsó és hatékony módszer, amellyel megkönnyítheted a munkádat.
Flicker
- Ez egy teleport-képesség, amely áthaladó sebzést (pierce damage) okoz a célpontnak. A Rogue mesterség kritikus része, mivel lehetővé teszi, hogy kiszabadulj a kellemetlen helyzetekből.
- Használatakor „Flow”-t kapsz, visszanyered a cooldown-t és/vagy több sebzést okozol, ha eltalálod a célpontot, cooldown-töltéseket kapsz, vagy módosítókkal támadó képességgé alakíthatod.
Preparation
- Aura képesség, amely növeli a méreg- és fizikai sebzést, de energiád egy részét megőrzi. Ez közvetlenül növeli a Rogue mesterség legtöbb jellemzőjét.
- Módosítókkal növelheted a rontások (ailment) és a kritikus találatok esélyét, fegyvered sebzés típusát méregre vagy áthaladóra változtathatod, vagy kritikus találatokkor árnyék-tőröket idézhetsz meg, hogy eltaláld a célpontodat.
Mindezek együtt, különösen ha a megfelelő tárgyak és passzív képességek is támogatják, lehetővé teszi, hogy nagymértékben a méregsebzésre koncentrálj, megjelöld a fontos ellenséget, a Flicker segítségével Flow-t alkalmazz, és a Lethal Strike-ot használva hatalmas méregsebzést okozz, valamint másodlagos robbanással eltaláld a közeli ellenségeket is.
A Titan Quest II-ben a Rogue Mastery azonban nem csak a fizikai fegyvered sebzésére támaszkodik. A legtöbb képesség rendelkezik árnyék-tőrök (shadow dagger) megidézésére szolgáló módosítóval, ami segít a karaktered varázslási képességeinek fejlesztésében. Ez különösen hasznos lesz a Föld vagy a Vihar mesterségek kombinálása esetén, ahol a Tudás (Knowledge) tulajdonság tűz-, hideg-, villám- és méregsebzésének skálázása még jobban összehangolódik.
A Rogue képességek működése a gyakorlatban:
- A karakter két fegyvert használ, és hatalmas méregfegyver-sebzést okoz, amelynek teljes ereje a Preparation aura révén méreggé alakul.
- Ha a legerősebb célpontra Markot alkalmazunk, akkor a megjelölés alatt elég sebzés után méregsebzés keletkezik. Ez egyben méregrobbanást is okoz a közelben lévő ellenségeknek.
- Egy gránátot dobunk a tömegbe, amely méregsebzést okoz, így kissé meggyengítjük az egész csoportot.
- A megjelölt célpontot Flickerrel eltalálva Flow státuszt kapunk.
- A már felhalmozott sebzéssel Lethal Strike-ot mérünk rá, így kiiktatva őt a játékból.
- A könnyebb ellenségeket Lethal Strike ismételt használatával semmisítjük meg, ami frissíti a cooldown-t, így addig használhatjuk, amíg el nem fogy az energiánk.
Összefoglaló
Képességeid kiválasztásakor át kell gondolnod, hogyan hozhatod össze a két mesterségedet. Ezt a Titan Quest II globális mechanizmusokkal biztosítja, amelyek valamilyen formában minden mesterségben megjelennek – néha alapképességek, máskor módosítók formájában.
Felhalmozhatsz például állapot-stackeket egy Warfare képességgel, majd a stackeket egy Storm képességgel felhasználhatod, hogy ott erősebb hatást érj el.
A különböző mesterségek különböző globális mechanikákat kínálnak, ami lehetővé teszi az egyes mesterségpárok közötti egyedi interakciókat, amelyeket mások nem tudnak lefedni.