
Igenis jól sikerült a Diablo IV nyolcadik évada, a Belial’s Return. Mi több, baromi jól. A karakterosztályok nagyjából egyensúlyban vannak, a tartalom pedig kellőképpen megnehezedett ahhoz, hogy ne lehessen keresztülrohanni rajta. Persze lenne még bőven tennivaló, kisregényt tudnék írni arról, hogy mi minden hiányzik vagy működik szarul, de ne legyünk telhetetlenek, első lépésként már az is megteszi, ha élvezetes 100 órát el lehet itt tölteni.
De miért is írom azt, hogy rendben van a karakteregyensúly, mikor pár napja meg azt írtam, hogy vége van? Azért, mert akkor nem tudtam azt, amit most. A karakterek egyensúlya ugyanis valóban felbomlott, de a Blizzard nagyon gyorsan kijavított egy egyébként brutálisan súlyos hibát. Erről a hibáról szól ez a cikk.
Történetünk főszereplője egy Unique kesztyű, nevezetesen az Ichorous Salvation kesztyű. Nem ismerős a neve? Semmiről sem maradtál le, ugyanis ez a kesztyű csak a PTR kliens adatbányász infói között került elő, még a tesztben sem létezett. Valójában azonban nagyon is létezett, csak kapott egy PH (placeholder) jelölést, ami helykitöltést jelent, mintha csak azért lenne bent a kliensben, hogy majd valamikor tesznek valamit a helyére.
Ennek a remek tárgynak nem a passzív képessége az érdekes estünkben, hanem a statjai, amelyek lehetővé tették a sebzés végtelenig történő skálázását. Szó szerint. A kábítógránátok (Stun Grenades) sebzése folyamatosan növekszik, és mivel hatalmas mennyiségben lehet őket gyorsan dobni, más időbeli sebzésbónuszokkal együtt ez olyan nagy számot eredményez, amit a játék nem tud feldolgozni.
A Diablo IV-ben már korábban is voltak olyan buildek, amelyek megtörik a játék sebzésszámítását. Ekkor a sebzés egyszerűen túl magas lesz, és a játék a 64 bites előjeles egész szám maximális értékéhez folyamodik. Valamilyen oknál fogva ez negatív értéket eredményez. A negatív egész szám túlcsordulást már láttuk korábban, sőt, többször is. Az egyik legutóbbi hasonló eset az ún. elixír bug volt, amit volt szerencsém ki is használni egy amúgy is problémás karival.
A PC Gamer beszámolója szerint néhány játékosnak sikerült megszereznie ezeket az egyedi, papíron nem is létezhető Rogue kesztyűket. Nyilvánvalóan nem szánták őket kiadásra, és nem is lehetett őket megszerezni, mivel még mindig rajta volt a [PH] címke. Egy kínai játékos ezekkel a kesztyűkkel kevesebb mint két perc alatt rendkívül könnyedén teljesítette a Pit 102-t, és még videó is készült róla. Valószínűkeg Rob2628 ekkor szerzett tudomást a hibáról és kiáltott kígyót-békát a Death Trap Rogue-ra.
A Blizzard gyorsan reagált, és használhatatlanná tette a kesztyűt. Érdekes módon nem távolította el, hanem blokkolta, hasonlóan ahhoz, ami nemrég a Crown of Lucionnal történt. Mindenesetre a build most már teljesen tiszta, erős, élvezhető és abszolút legitim.