Főoldal / Kódex / Patch és Hotfix / Előkerülnek az elveszett oltárok, tele leszünk hollókkal – Diablo IV Patch Notes 2.1.1

Előkerülnek az elveszett oltárok, tele leszünk hollókkal – Diablo IV Patch Notes 2.1.1

Loading

A Diablo IV hetedik évadára, a Season of Witchcraftra nem lehet panaszunk. Jó a téma, erősek a karakterek és végre van valamiféle egyensúly is a karakterosztályok között. A hab a tortán, hogy erre a törékeny egyensúlyra az eddigiekkel ellentétben még vigyáznak is, mert abban a pillanatban, amikor felfedeztek egy bugot és a Spiritborn (mi más…) leuralta volna a leaderboardot, szépen kijavították ezt a hibát. Úgy tűnik, hogy ennek az új fejlesztői hozzáállásnak megfelelően végzi a Blizzard a különböző Hotfixek telepítését és a seasonstart utáni első Patch, a 2.1.1 is gyanúsan ennek a jegyében született.

Természetesen a Blizzard oldalán megint egy sajátos tematika szerint tálalják nekünk a február 4-én élesedő csomagot (külön javítás az alapjátékhoz, a kiegészítőhöz és a szezontémához), de én ezúttal is szétszedtem és újracsomagoltam. Akit mégis az eredeti Patch Notes tükörfordítása érdekel, az látogasson el a Hungarian Heroes oldalára és ott elolvashatja. A cikkem címében már lerántottam a leplet két komoly frissítésről, van még hasonló itt bőven. Íme a Diablo IV 2.1.1 verziószámú Patch Notes magyar változata!

Inventory Facebook oldal

Kattints a linkre és kövesd az INVENTORY.hu - Gamer Blog folyamatosan frissülő Facebook oldalt! Az inventory.hu cikkeit kivétel nélkül megtalálod, de sok exkluzív videós és képes tartalomom is kikerül!

Diablo Facebook csoport

Csatlakozz a legnagyobb magyar Diablós Facebook csoporthoz és csevegj a társakkal! De vigyázz! A csoportot moderáljuk és a Meta algoritmusai is aktívak benne, így a toxicmentes környezet garantált. Kattints ide a belépéshez!

ARPG Facebook csoport

Csatlakozz ARPG Facebook csoportunkhoz, ahol a műfaj összes játékának rajongói gyűlnek. Az Inventory "Játékok" menüjének teljes kínálata előjön a moderált csoportban... és még sok minden más. Lépj be ide kattintva!

Inventory X

Az Inventoryt az X-csatornája Kattints ide és "follow"!

Inventory Youtube

Az Inventory YT csatornája. Kattints ide a Feliratkozáshoz!

Inventory TikTok

Az Inventory TikTok csatornája. Kattints ide a követéshez!

Játékfrissítések

Általános

  • A Qax Rune rúna eszköztára frissült, hogy pontosabban leírja a funkcióját.
  • A különböző Spiritborn Unique gyűrűk ikonjai frissítésre kerültek, hogy vizuálisan jobban elkülönüljenek egymástól.

Season of Witchcraft

  • A Forgotten Altars oltárok spawn rátája megnőtt.
  • Több Ravens of the Tree jelenik meg mostantól a Headhunt zónákban. Néhányan azt mondták, hogy most több a kegyetlenség a területen.
  • További UI-elemek kerültek hozzá a Headhunt előrehaladásának nyomon követéséhez.
  • Két új Suttogó küldetés került bevezetésre.
  • Új ikonok kerültek a fejvadászatokhoz a vizuális megkülönböztetés érdekében.
  • Minden meglévő UI-elemet kiigazítottunk, hogy jobban érzékeltessék a tevékenységek előrehaladását, valamint azt, hogy hol vannak a fontos érdekességek és a figyelemre méltó szörnyek.
  • Egy további UI-elem került hozzáadásra a Headrotten Bossok spawnolásának követésére.

Armory

  • Egy új gombot adtunk hozzá, hogy könnyen törölhessük a felszereléseket.
  • Különböző egyéb különféle frissítések az Armory általános felhasználói élményéhez.
  • Az Armory helyei több városban is kiigazításra kerültek, hogy könnyebb legyen velük interakcióba lépni.

 

Hibajavítások

Boszorkányerők

  • Javítottunk egy olyan hibát, amikor a Doom Orb a vártnál hosszabb ideig tért vissza a játékoshoz, ha a gömb célpontja meghalt, miközben a gömb feléje utazott.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az első után megszerzett Learned Grimoire-okat nem lehetett elolvasni, vagy eltávolítani az Inventoryból.

Fejlesztői megjegyzés: Mostantól eladhatóak az árusoknak, hogy felszabaduljon a hely.

  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Decay Augmentation tooltipje alapsebzést említett, miközben csak „sebzés” kellett volna.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az Aura of Lament nem vált be bizonyos más erőkkel, például a Breath of the Coven-el.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor egy Elfeledett Erő (Forgotten Power) megtanulása egy Elfeledett Oltáron (Forgotten Altar) keresztül nem oldotta fel az erőt a Boszorkányság lapon.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Firebat-ok nem tudták kiváltani a Hex of Whispers-t.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Life Link vizuális hatása 3-nál több ellenséghez kapcsolódhatott.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Vengeful Spirit szellem nem tűnt el, amikor a kapcsolódó boszorkányerő feloldása megtörtént.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor néhány boszorkányerő nem jelent meg megfelelően a Fields of Hatred mezőn.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Boszorkányerők lap közötti váltás az Inventory megtekintésekor nem működött megfelelően vezérlővel.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy a Firebat szolgák 3 másodperc helyett 2 másodpercenként spawnoltak.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Sorcerer Primordial Binding passzívja nem működött a Summon címkével ellátott boszorkányerőkkel.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Grow erő hatására a megidézett minionok többször is megnőttek, amikor zónák között váltottunk.

Fejvadászatok és suttogások

  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Dispel suttogás-küldetés alatt a kör eltűnt, mielőtt az összes releváns ellenséget legyőztük volna.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Wisp suttogás-küldetés nem tudott spawnolni, ha a küldetés korábban 10 Grim Favors birtokában fejeződött be.
  • Kijavítottuk azt a problémát, hogy a Seeker Frogs és Entangled Villagesr által idézett elit szörnyek elszaladtak a játékos elől, amikor először spawnoltak.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a Large Cocoon gumók blokkolhatták a lövedékeket.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy az ellenségek Backwater városán belül is spawnolhattak, amikor a területen aktív volt a Headhunt.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Lost Whisp suttogó küldetés nem teljesült, ha a találkozás végén az összes, a küldetéshez kapcsolódó szörnyet egyszerre győzték le.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az Exposed Rotts gyökerek nem spawnoltak, amikor a Dispel Whisper suttogás-küldetést teljesítettük.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Scour suttogás-küldetéshez kapcsolódó Scouring Cauldrons üstök eltűnhettek a kapcsolatba lépés előtt.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor nem lehetett interakcióba lépni a Raven of the Tree hollójával, ha a játékos a Suttogások fájához teleportált és vissza.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a térképen a Seek suttogó-küldetés jelzése a mapon nem volt következetes a Fejvadász régiók között.
  • Javítottunk egy ritka problémát, amikor túl sok szörnyeteg spawnolhatott a Headhunt zónákban.

Rootholds

  • Javítottunk egy problémát, hogy az Exposed Roots gyökerek blokkolhatták a lövedékeket, amikor gubókká alakultak.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a Ritual of Futility tooltip nem említette, hogy a főnök megállíthatatlan (Unstoppable) lesz.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, hogy miközben a csapat többi tagja még halott volt, az utolsó felélesztés használata után az utolsónak felélesztett játékos újra belépjen a főnök arénájába.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Rootholdból való kilépés mindig a Silent House-ba vitte a játékost, ahelyett, hogy közvetlenül a Rootholdon kívülre került volna.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a játék lefagyott, ha a játékos akkor halt meg, amikor a játékablak nem volt nyitva, és nem maradtak életre keltett játékosok.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Wicked Thralls of Rot mobok nem támadták meg a játékost, amikor a közelben voltak.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Rite of Torn Flesh rituálé nem jelent meg megfelelően aktívként.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Ceremony of the Ticking Clock (A ketyegő óra szertartása) miatt a játékosok saját magukra alkalmazták a szerencsés találatokat (Lucky Hit).

Okkult drágakövek

  • Több olyan problémát is kijavítottak, amikor a Dust Stone okkult drágakő nem működött megfelelően.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor az Elder Sigil Occult Gem tooltipje helytelenül azt állította, hogy a Potency képességek helyett az Incarnate képességekkel használható.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Vile Phylactery Occult Gem dupla statokat adott, ha egy Witch Power volt felszerelve.
  • Fejlesztői megjegyzés: Mostantól eladhatók a kereskedőknek, hogy felszabaduljon a leltárban lévő hely.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Moolight Ward hatása nem aktiválódott azonnal, amikor az Occult Gem felszerelésre került.

Szezonális küldetéssorozat

  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy Ouna nem követte a játékost a főnöki harcba az „A Friend in Need” küldetés során.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy bizonyos küldetéscélok helytelen Roothold-helyszínekre utaltak.
  • Kijavítottuk azt a problémát, hogy a „Whispers in the Wind” küldetés automatikusan nyomon követhető volt más küldetések teljesítésekor.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor az „Oaths and” küldetés során az Enraged Headless Husk több életerővel rendelkezett a tervezettnél.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az „Oaths and Debts” küldetés során a Headless Husk Bossok nem tudtak kárt tenni a játékosban, ha bizonyos helyeken álltak.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Headless Husk Boss bizonyos helyeken megakadhatott.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Covenben való rangod növelésére szolgáló Season Journey célok nem teljesültek, ha kihagytad a megadott rangot.

A fejlesztő megjegyzése : Az érintett játékosok mostantól minden korábban elmulasztott szezonutazási célt teljesítenek, amikor egy új Coven’s Favor Reputation rangra lépnek. A Coven-nél már maximális hírnévvel rendelkező játékosok számára vizsgáljuk a megoldást, hogy visszamenőlegesen teljesítsék az elmulasztott célokat, amikor a megismételhető 20. Tier Coven’s Favor hírnév rangra lépnek előre.

Armory

  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor az Armory olyan Sorcerer-varázslatokat (Enchnatments) töltött be, amelyek bizonyos esetekben nem voltak feloldva.
  • Különböző javítások a hiányzó vagy pontatlan ikonok és szövegek miatt.

Sötét Citadella

  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a játékos a Faeroch-találkozás során a labirintuson kívül rekedt.
  • Kijavítottuk azt a problémát, hogy a Fortitude és a Rushing Wind Incenses of Fortitude és a Rushing Wind nem maradt fenn a halál után.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy Vorshok és Hurstt Bossok lopakodva célba vehették a játékosokat.
  • Kijavítottuk azt a problémát, hogy a játékosok a végtelenségig újraéleszthették magukat az Impending Doom törlés során a Scrolls of Generosity-vel.
  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor a zsákmány eltűnhetett, amikor egy csoporttag portálján keresztül tértek vissza.

Játékmenet

  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Bone Breaker Legendary Paragon Node nem stackelt olyan gyorsan, mint ahogyan azt a fegyvercsere során terveztük.
  • Javítottunk egy problémát, amikor a Druid Spirit Offering nem droppolt az elit szörnyekből.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy az Elemental Synergies nem frissült, ha egy Familiar elementalt váltott.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Necromancer-minionok sebzését befolyásoló Paragon Node-ok tooltipjei nem a tényleges értékeket mutatták az általuk adott statisztikákhoz, ha a Deadraiser Glyph-el módosították őket.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Wrath of the Berserker 5. rangja még mindig vissza tudta ütni (Knock Back) az ellenségeket, de nem mindig húzta őket a játékoshoz.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Concealment védettséget adhatott a Poison poolok és a Poison robbanások ellen.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Grasp of Shadow nem adott megfelelően bónusz képzettségi rangokat a Marksman és a Cutthroat képzettségekhez, amíg városban vagy lovon voltál.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Hewed Flesh Grants X% Maximum life affix, ami a Mortacruxon van, nem nőtt a Masterworkinggal.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a játékos mozoghatott, miközben Lacerate-et sebzett (channeling).
  • Kijavítottunk egy ritka problémát, amikor a Mount megváltoztatása bizonyos helyeken véletlenszerű helyekre teleportálhatta a játékost.
  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor a Nightmare Dungeonban az Elemental totemeket nem lehetett célba venni.
  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor a Desert Afternoon füstölő (Incense) 400 helyett 80 Thornst adott.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Tree of Whispers Collection of Chaos jutalma csak egyféle felszerelést dobott ahelyett, hogy többféle lett volna.
  • Kijavítottuk azt a problémát, hogy a Screaming Hell Veins nem garantálta a Forgotten Souls-t a Torments III és IV játékokban.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Lethal Shrine hatása a Thorns sebzésére is hatással volt.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a játékos elakadhatott, ha folyamatosan próbált mozogni, miközben egy Traversalban volt.
  • Kijavítottuk azt a problémát, amikor a Spur növelhette a játékos mozgási sebességét, miután leszállt.

Felhasználói felület és felhasználói élmény

  • Kijavítottunk egy hibát, amikor az Okun’s Catalyst tooltipjében egy felesleges [x] jelző volt a képesség leírásában.
  • Kijavítottunk egy hibát, amikor a Forgotten Altar oltárokat bizonyos esetekben Lost Altar-nak nevezték.
  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor a zsákmányt nehéz volt felvenni, ha kontrollerrel játszottál, ha az a Boss Summon Altar oltárok tetejére esett.
  • Több olyan problémát is kijavítottunk, amikor az „Új tárgy elérhető” ikon akkor is megjelenhetett, amikor nem kellett volna, és bizonyos esetekben nem jelent meg, amikor meg kellett volna.
  • Javítottunk egy ritka problémát, amikor a ruhásszekrény nem reagált a helyi kooperatív játékban.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a Leave Dungeon használata az Iceworn Cellarban a Prológus alatt, a játék lefagyását okozta.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Sorcerer Permafrost Passive eszköztára csak azt írta, hogy a Frost Skill sebzése megnövekedett, holott valójában minden sebzésforrást megnövel.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Greater Collection of Materials cache nem a „Greater” szóval jelent meg.
  • Kijavítottunk egy hibát, amikor a gyógynövények a betakarításuk után is interakcióképesnek tűnhettek.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az Elemental Totem Nightmare Dungeon affix Elemental Spike-ként jelent meg.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor az Echo Destroyer kihívás nem jelent meg megfelelően.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Skill tooltip nem jelent meg megfelelően, ha a vezérlőn használtuk a képességek hozzárendelését.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a kontroller navigációja nem működött megfelelően a Season menüben.
  • Javítottunk egy problémát, amikor a hosszabb tooltipeket nem lehetett végiggörgetni a kontrolleren.

Hozzáférhetőség

  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a képernyőolvasó nem működött megfelelően a Boszorkányerő fülön.
  • Kijavítottunk egy olyan problémát, amikor a partikereső menü egyes ikonjait a képernyőolvasó nem tudta leolvasni.
  • Javítottunk egy olyan problémát, amikor a Trade chat és a Klán chat neveit nem olvasta a Képernyőolvasó.
  • Különböző javítások, amelyek miatt a képernyőolvasó nem működött megfelelően az Armory, a Wardrobe és a Witchcraft ablakokban.

Egyéb

  • Kijavítottuk azt a problémát, amikor a Kurast Undercity futam során a boszorkányerők felcserélődhettek.
  • Javítottunk egy problémát, amikor a Resolute Tributes leírása nem tájékoztatta a játékosokat arról, hogy ez nem az egész csapatra hat.
  • Kijavítottuk azt a hibát, hogy a Qua rúna rare rúnaként szerepelt az ékszerésznél, holott magic rúna.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Hireling Commander achievementet nem adták meg konzolon játszva, ha azt először PC-n szerezték meg.
  • Kijavítottuk azt a hibát, amikor a Glaive vagy Quarterstaff edzése nem járult hozzá a Potent Alterations achievementhez.
  • Javítottunk egy problémát, amikor a Forgotten Altars bizonyos forgatókönyveknél nem az elvárt módon spawnolt.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor Echo of Lilith első alkalommal történő legyőzése egy Eternal karakterrel, nem jutalmazta a Resplendent Sparkot.
  • Javítottunk egy problémát, amikor a „Kate Shipment” küldetéshez kapcsolódó NPC váratlanul eltűnt.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a 300. szintű Paragon szint eléréséért járó achievementet nem lehetett megszerezni egy Eternal karakteren, ha a játékos korábban, a Season of Hatred előtt már 100. szintre juttatott egy karaktert.
  • Kijavítottunk egy problémát, amikor a Living Nightmare achievementet Torment I nehézségen lehetett feloldani Torment II vagy magasabb nehézség helyett.
  • Különböző teljesítmény, stabilitás, vizuális, hang és felhasználói felület javítások.
Címkézve:

Közösségi Média