
Egy hónapja, tavaly december 6-án indult el a Path of Exile 2 korai hozzáférésű verziója. Nem túlzás azt állítani, hogy robbanásszerű volt a start, egészen kimagasló számokat produkált az új ARPG-trónkövetelő. Pontos játékosszámot persze a PoE 2 esetében sem tudunk, de annyit igen, hogy a start utáni első vasárnap érte el a peak user rekordját (578.569) a Steamen, azon a platformon, ahol nagy valószínűség szerint a legtöbb játékosa van. A többi platformról (Epic, saját kliens, konzolok) nincs ilyen pontos számunk, összehangzó saccolások szerint a játékosbázis 60-40 arányban oszlik meg a Steam és az összes többi kliens között.
Mindez azt jelenti, hogy a start utáni napokban a Path of Exile 2 napi játékosszáma elérte, sőt talán meg is haladta az egymilliós álomhatárt. Azóta azonban eltelt egy hónap…
Ilyenkor érdemes egy kis számvetést tartani, ki mire számított, kinek mennyire váltak valóra az elképzelései, ki mennyire találja szórakoztatónak a hardcore démongyilkolást. A jobbak persze már „belakták” a PoE 2-t és egy megalapozott tapasztalati véleménnyel állhatnak elő, én a magam részéről rátok fogok támaszkodni, mivelhogy se tapasztalatom nincs, se jó nem vagyok. Betettem a cikk aljára egy szavazást, kíváncsi vagyok, ti hogyan éltétek/élitek meg a Path of Exile 2 első hónapját.
Előtte azonban nézzünk egy picit a számok mögé és okoskodjunk – nah, ebben jó vagyok! Adott ugye egy olyan crossplatform játék, amely kis túlzással mindenhol fut, de a játékosállománynak durván csak a 60 százaléka követhető. Igen, a steames felhasználókat a SteamDB adatain keresztül lehet monitorozni, de mivel ők teszik ki a bázis nagy részét, én reprezentatívnak tartom ezeket a mozgásokat.
Márpedig mozgás az van: a kezdeti 578 ezres rekord a negyedik hétvége után 336 ezerre apadt, ez úgy nagyjából 40 százalékos veszteség. Félreértés ne essék, ez a 300k feletti játékosszám (és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez csak a Steam platformra vonatkozó adat) még mindig elég brutális, ráadásul a pozitív értékelések aránya továbbra is 80% felett van, de a teljes hónap grafikonját megnézve, bizony azt látjuk, hogy ez lejt. Ünnepi időszak ide vagy oda, szerintem jobban lejt, mint kellene. Vagy nem?
Ezt nehéz nem lejtmenetnek látni, de jelen esetben van egy körülmény, ami nagy mértékben árnyalja ezt a grafikont, ez pedig maga a Path of Exile 2 helyzete. A játék, pontosabban a többször is elhalasztott korai hozzáférése, ugyanis a lehető legjobbkor került a piacra. A Diablo IV-ben szokás szerint áll a bál, a Diablo Immortal már csak árnyéka önmagának, a Last Epoch és a Grim Dawn tetszhalott állapotban vannak, a Titan Quest II korai hozzáférése még várat magára, a Torchlight Ifinite mérsékelten sem szól bele az ARPG-piacba, a Wolcenre már fel is adták az utoló kenetet, a házi konkurens, a PoE 1 pedig szintén a ligavégi uborkaszezonban van. Úgyhogy van egy brutális méretű, egyre növekvő rajongóbázisa az izometrikus ARPG játékoknak, és ennek a bázisnak jelenleg nincs mivel játszania – legalábbis december elejére ez a helyzet állt elő. Én a magam részéről ennek a ténynek könyvelem el a Path of Exile 2 repülőrajtját és az elmúlt hónapban nem történt más, mint korrekció.
Igen, korrekció. Mert sokan megvették ugyan a 30 dolláros támogatói csomagot és ezzel kulcsot a korai hozzáféréshez, de nagyon sokan mindezt vakon tették a tartalomkészítők unszolására és a játékostársak által befolyásolva. Aztán volt akinek bejött a PoE 2 és bizony volt akinek nem.
És ezen a ponton álljunk is meg egy kicsit… Az, amit rengetegen sugalltak a közösségi médiában, miszerint a Path of Exile 2 megváltja a világot, forradalmasítja a játékipart, de legalábbis az ARPG műfajt, megöli a teljes Diablo franchise-t és a többi hasonló baromság – egyszerűen nem volt igaz. A PoE 2 egy nem könnyű, de nagyon jó játék lett, ennél viszont nem több. Nem fog forradalmasítani semmit sem az ARPG műfajban és egészen biztosan nem fogja megölni egyik konkurensét sem, merthogy nincs konkurense. A PoE 2 ugyanis a legtöbb – fentebb felsorolt – izometrikus ARPG-vel szemben nem kifejezetten hack n’ slash stílusú, sokkal inkább souls-like játék. Vagyis sokkal többet kell tökölni-ügyeskedni még harc közben is, így a kevés tapasztalattal rendelkezők lényegesen lassabban, vagy egyáltalán nem haladnak.
A hangsúly tehát a tapasztalaton és az ügyességen, nomeg a játékórán van: akinek nincs meg az első kettő, annak nagyon sok kell a harmadikból és pont ez a játék gyenge pontja. Nagyon sokan ugyanis úgy vették meg a PoE 2-t, hogy a stílusához szükséges játékórát nem tudják ráfordítani – bevallom ezek közé tartozom én is, bár engem a haladási sebességem a legcsekélyebb mértékben sem zavar. Akiket viszont zavar, hogy nem a boss-egyhitelő gearben rohangálnak 3 óra után vagy nem haladnak úgy mint kés a vajban, azok bizony lemorzsolódnak és a fenti grafikonon szerintem pont ez látszik.
Ez nálam nem a Grinding Gear Games és abszolút nem a játék hibája, hanem azoké, akik behülyítették a fél világot. Rá kellett jönnöm, hogy én pl a Path of Exile 2-t pont úgy szeretem, ahogy van. Baromi lassan haladok, mert se tapasztalatom, se ügyességem, se időm nincs, de nagyon nem örülnék neki, ha a GGG elkezdené nerfelni a Bossokat, megemelni a drop rate-et és még sorolhatnám. Az egyik gameplay videómban pont ezeket a dolgokat hiányoltam, de most, hogy írom ezeket a sorokat, rá kellett jönnöm, hogy ez a játék pont attól lesz különleges, hogy egy-egy boss-harc lehoz az életről. Lehet, hogy gyorsan haladnék és még jobban is élvezném, de ha csinálnának belőle egy felturbózott Diablót, akkor tuti megunnám, mert arra ott a Diablo. Így viszont a Path of Exile 2 nagy jövő előtt áll, mert a souls-like stílus legalább annyira kitolja az ARPG műfaj határait, mint anno a Diablo IV Open World kísérlete.
És a bónusz kérdés: mennyien fognak vele játszani? Mit lehet vizionálni a Steam számaiból? Nos, szerintem a nagy rekordok ideje lezárult, de az ingyenes időszak még tartogathat egy felfutást. A legnagyobb kérdést azonban az elmúlt egy hónap megválaszolta: a Path of Exile 2 annyira egyedi játék lett, hogy nem összehasonlítható a konkurenciával, vagy ha úgy tetszik idézhetem magam kicsit korábbról: nincs konkurenciája. Leszenek, ahányan lesznek, az a lényeg, hogy a hardcore, folyamatos kihívást kereső játékosoknak és az alkalmi játékosoknak is meglesz a maguk helye és a két stílus képviselői ezután teljes nyugalomban és békében tudnak majd játszani. Vagy túl naív vagyok?
A legvégére pedig íme a beigért szavazás. Nektek milyenek az első hónap PoE 2 tapasztalatai?
