
A Diablo IV október 8-án érkező Vessel of Hatred nevű kiegészítője teljesen megváltoztatja a játékot. Így volt ez anno a Diablo III esetében is és most is ez várható. A várakozásokat az eddig bejelentett tartalmak már részben alátámasztották, de az igazán ütős, a játékmechanikát alapjaiban átrendező változások bejelentése még várat magára.
A Diablo IV fejlesztőinek következő Campfire Chat adása augusztus 29-én, magyarországi idő szerint 20 órakor kezdődik és a 2.0 verzió Public Test Realm (PTR) előzetese lesz. Vagyis minden változásról képbe kerülünk, nincs több ködösítés, nincs több szivárogtatás.
A streamben Adam Fletcher közösségi igazgató, Colin Finer vezető élő játéktervező, Aislyn Hall rendszertervező, Charles Dunn játéktervező és Jeevun Sidhu játéktervező szakértő mutatják majd be, hogy mire számíthatunk a teszt során.
Részletezik majd, hogyan lehet hozzáférni a Diablo IV nyilvános tesztterületéhez, amely a PC-s BattleNet felhasználók számára lesz elérhető és amely első ízben ad ízelítőt a következő szezonban érkező változásokból. A PTR alatt fokozottan figyelik a közösség visszajelzéseit, és még a Season érkezése előtt kiigazítják az esetleges problémákat.
A közvetítést élőben lehet nézni a hivatalos Diablo Twitch, YouTube és X csatornákon!