
Elindult és ezerrel dübörög a Diablo IV ötödik évada, a Season of the Infernal Hordes. Mint minden season előtt, úgy most is kiadták a változásokat részletesen bemutató blogot, ezt olvashattátok is az Inventoryn. Ezt megfejelték még két ütős előzetessel, mindkettő megtekinthető itt:
Kapcsolódó: Diablo IV: Season of the Infernal Hordes – Gameplay Trailer
Kapcsolódó: Diablo IV: Season of the Infernal Hordes – Battle Pass Trailer
Nem vitás, a tartalom egyre jobb, az ötödik évadra olyan lett a játék, amilyennek a megjelenéskor lennie kellett volna: az Infernal Hordes mondhatni telitalálat, begyorsult a Masterworking, a Glyph leveling, ezerrel jön az XP és úgy esik a Unique mintha dézsából öntenék.
De! Ahogy az lenni szokott mindig van egy „de” és ez most is így van. A cikk címe egyáltalán nem túlzás, minden idők legkaotikusabb évadát sikerült a Blizzardnak elindítania és még nagyon az elején vagyunk.
Itt vannak rögtön a javítások. Két hete se megy a Season és már most jó sok van belőlük, de nézzük őket szép sorban: annyi minden változott, hogy megint Minor number-t ugrott a játék verziószáma, így lett 1.5.0 az augusztus 6-i startkor élesedő Patch Notes. Ezzel a gondok valójában már itt elkezdődtek, ugyanis ugyanezt a verziót kapta a PTR-hez készült Patch is.
A verziószám „ütközés” önmagában még nem lenne baj, a Diablo III-ban is rendszeresen előfordult ilyen, csakhogy ott a végleges Patch Notes egy teljesen átírt, rendszerezett és normálisan megszerkesztett jegyzék volt, itt meg egyszerűen az történt, hogy hozzáb*szták a frissítést a PTR Patch Notes-hoz. A végeredményt nem is a javítási jegyzékek között, hanem blogként tették közzé és nincs élő ember, aki ki tud benne igazodni. Az is lehet persze, hogy nem találtak olyan marhát, aki rendbe akarta volna hozni.
Így történhetett meg, hogy az egyik legfontosabb fejezetből, a „Gameplay Updates”-ből kettő is van ebben a „blogban” és teljesen átláthatatlanok a skill- és az item-változásokkal foglalkozó fejezetek, mert azokból meg van vagy egy tucat itt-ott-amott.
Csak hab a tortán, hogy mindeközben az éles szerverre került játék tele van hibákkal. Nem pár hibáról van szó, hanem nagyon sokról és nagyon súlyosakról. Gyakorlatilag egy rakás bughalmaz lett a Season 5 és ahogy haladunk előre, egyre több disznóság kerül elő. Már írtam egy gyűjteményt nemrég, azóta annyi minden látott napvilágot, hogy írhatnék még kettőt. De nem fogok írni, inkább arra koncentrálok, hogy ebbe a cikkbe az 1.5.0 Patch (augusztus 6.) mellett valahogy becsempésszem a hibák javítására szolgáló, augusztus 20-án érkező 1.5.1 csomag és az eddig érkezett 4 (!) Hotfix tartalmát.
Úgyhogy a következő lesz: Ebben a magyar blogban összefésülöm az 1.5.0 és az 1.5.1 Patch Notes összetartozó részeit (külön jelölni fogom, hogy melyik rész hova tartozik) és azokat normálisan lefordítom. Nem fogok azzal foglalkozni, hogy mi volt a PTR Patch Notes-ban és mi nem, ez egy teljesen új jegyzék-blog lesz, melynek nem a PTR, hanem az utolsó éles Patch Notes az alapja. Szokás szerint ki fogom hagyni a karakterosztályok skill-változásait (ideértve a balansz-fejezetet is), a tárgyak változásait (ideértve az Aspect-ek és a Unique-ok változásait is), a Paragon-változásokat és a Tempering-változásokat. Mindezt azért, mert egyrészt megint 50+ oldalas lenne a Patch Notes és az életben nem érnék a végére, másrészt ezeket simán lehet érteni az eredeti szövegben is, ha megtalálni nem is nagyon…
A Bugfix az a rész, ahol bajban leszek, mert brutálisan nagy lenne, ha mindent benne hagynék. Itt már a PTR Bugfix is szép nagy volt, erre rátett a lapáttal a frissítés, majd a hotfixek és végül az új javítócsomag. Ezekből többnyire csak csemegézni fogok, de az érdekes és fontos bugfix javítások benne lesznek a cikkben.
A Hungarian Heroes lefordította az 1.5.0 jegyzéket, úgy, ahogy van. Akit tehát az eredeti angol szöveg tükörfordítása érdekel, az a HH oldalán megtalálja. Nincs konkrét információm, de több, mint valószínű, hogy az 1.5.1 csomag is tükörfodítással kikerül hozzájuk, érdemes tehát nézegetni sűrűn a hungarianheroes.hu-t.
Játékfrissítések
Általános
- A Weakness exploit már nem használható minden ellenségre bármilyen egészségi állapotban.
- Előző: Szerencsés találat: Közvetlen találat egy sebezhető ellenségre legfeljebb 45%-os eséllyel növeli a sebzésünket 1%-kal 25 másodpercig, legfeljebb 50%-ig. 50 stack-nél ez a bónusz visszaáll, és minden közeli, nem főnöki ellenséget kivégezhetünk.
- Most: Szerencsés találat: Egy sebezhető ellenség eltalálása legfeljebb 60%-os eséllyel növeli a sebzésünket 1%-kal[x] 25 másodpercig, legfeljebb 25%-kal[x]. A bónusz 25 stack-nél 6 másodpercig marad, majd lejár.
- A Björnfang Tusks átdolgozásra került és új nevet kapott. Erejének egy részét úgy vezették be, hogy a Cataclysm velejárója legyen.
- Javult a legendás tárgyak esési aránya a Helltide-ban a 100-as szintnél magasabb szörnyek esetében.
- Számos más frissítés is történt a Helltide-ban. További részleteket lejjebb találsz.
- Korábban csak az a játékos kapta meg a teljes mennyiségű Masterwork materialt, aki megnyitotta a Pit-et. Ezt a büntetés a parti többi tagjára nézve megszűnt.
Fejlesztői megjegyzés: Rengeteg visszajelzést kaptunk, hogy ez a party flow-t kínossá tette és nem volt egyértelmű, ezért úgy döntöttünk, hogy eltávolítjuk.
Loot
- A Tormented Boss főnökök legyőzéséért járó Resplendent Spark jutalmak mostantól külön-külön szerezhetők a Hardcore és a nem Hardcore módban.
- A Resplendent Sparks és a Scattered Prisms már nem lesz automatikusan felvehető. Ezenkívül ezek a tárgyak mostantól az elveszett tárgyak rejtekhelyén találhatók meg, ha a földön felejtették őket.
- Unique és Mythic Unique tárgyakat mostantól a Whisper Cache-ekből (Tree of Whispers), a Purveyors of Curiosity-től (Obol Gambling) és a Tortured Gift-ekből (Helltide) is meg lehet szerezni.
- A Mythic Unique tárgyak megtalálásának esélye minden, nem főnöki drop esetén megnőtt.
- Javult a kincses goblinok dropjának minősége.
- 1-3 Legendás tárgyat és 2-6 Ritka tárgyat dobhat el.
Fejlesztői megjegyzés: Minél magasabb a Legendary Drop száma, annál alacsonyabb a Rare Drop száma. Ennek az ellenkezője is igaz. (Pl.: Ha 2 Legendás tárgy esik le, akkor 4 Ritka tárgy esik le mellé.
- Ezen kívül a Common Ore, a Herbs, a Leather és drágakőszilánkok mindig esnek.
- A kincses goblinok Forgotten Souls-t is dobnak a III. és IV. világszinteken.
- A kincses goblinok mostantól 10/20/30%-os eséllyel dobnak 1-2 Scattered Prism materialt az I. és II. világszinten/III. világszinten/IV. világszinten.
- A kincses goblinok 1-2 elixírt dobnak.
- Megnövekedett a kidobott arany mennyisége is (Pl.: Level 1. a World Tier I-ben: 40k arany, Level 100 a World Tier IV-ben: 150k arany).
Infernal Hordes
- Különböző hangsorok kerültek be a hullámok kezdetének és végének jelzésére.
- A hullámok száma hangolásra került.
- Tier 1-3: 6 hullám
- Tier: 4-5: 7 hullám
- A többi szint változatlan marad.
- A hullámidőzítő 60 másodpercre csökkent.
- A szörnyek száma általánosságban megnövekedett.
- A Tanács és más főnökök életereje csökkent.
- A pokoli iránytűket mostantól gyakrabban és több eszközzel lehet megszerezni.
- A 4-5. szintű iránytűk a magasabb szintű Nightmare Dungeonokban is eshetnek
- A 4-8. szintű iránytűk mostantól természetes módon esnek a magas szintű Pit-futamok során.
- A 4-8. szintű iránytűk mostantól ritkán esnek ki a Helltide-ban és a Whisper cache-ekből, miután befejeztétek a Nightmare Dungeon-ok vagy a Pit ezen szintjeit. (Pl.: A 4. és 5. szintű iránytűk a Helltide-ban és a Suttogásokban a 75. és 100. szintű Nightmare Dungeonok befejezése után eshetnek ki).
- Pokoli Iránytűt mostantól az Okkultistánál lehet készíteni. Forgotten Souls-ba és Sigil Powder-be kerül. Ezenkívül az iránytűk mostantól Sigil Powder-ért betörhetők.
- Az iránytűk kiesési aránya a tevékenységen belül megnövekedett.
- A ládákból származó jutalmak jelentősen megnőttek, és az összes láda ára csökkent.
- Az Abyssal Scrolls kiesési aránya megnőtt.
- A Common Herbes és az Angelbreath materialokat is hozzáadták a drophoz. A Shattered Prism drop rátáját csökkentették.
- A tanács legyőzése további, garantált Aether dropot eredményez, ami a szintekkel együtt növekszik.
- A Shocktroopers, az Aether Masses, a Hellseekers és a Soul Spires mostantól több Aether-t dobnak.
- A Pet mostantól fel tudja szedni az Aether-t a földről.
Az Infernal Hordes tartalom működéséről készítettem egy videót (az 1.5.0 Patch alatt készült:
Az 1.5.1 Javítócsomag frissítései:
- A Spoils of Gold láda mostantól újrafelhasználható.
- A Burning Aether felvételekor lejátszódó hangeffekteket frissítették, hogy jobban hallhatóak legyenek.
- A következő Infernal Offerings ajánlatok frissítésre kerültek, hogy növeljék a jutalmukat:
- The Exalted Elite: A Burning Aether mennyisége +1-ről +2-re nőtt.
- The Surging Elite: A Burning Aether mennyisége +1-ről +2-re nőtt.
- The Unstoppable Elite: A Burning Aether mennyisége +1-ről +2-re nőtt.
- A Burning Rain: a hullám végi Burning Aether 1-3-ról 3-9-re nőtt.
Helltide
- A Baneful Hearts szívek megszerzésének módját módosították.
- Az esély, hogy egy Tortured Gift ládából kapj egyet, 15%-nál kezdődik, és minden alkalommal nő, amikor nem sikerül egyet szerezned. Amint megkapod a jutalmadat, az esély visszaáll 15%-ra.
- A Hellborne és a Helltide Assassin dropjában 1%-os eséllyel indul a szív kidobása, és minden alkalommal, amikor nem sikerül megszerezned egyet, nő. Ez az esély visszaáll 1%-ra, ha kiesik.
- A Helltide Commander mindig dob egy szívet.
- Az aktív Helltide zónában előbukkanó World Boss 3 szívet dob el.
- A helyi események jutalomládái kis eséllyel adnak szívet, ha az esemény Mastery szinten teljesül.
- A fenyegetésnyereség mostantól következetesen a legyilkolt szörnyek életerejével skálázódik.
- Helltide suttogások (Whispers)
- Csak egy alzónában spawnolnak.
- Ezek a suttogások mindig 10 Grim Favor-t adnak összesen.
- Az ikonok frissültek, hogy összhangban legyenek a többi Suttogással.
- A Cull Demons mostantól a Falleneket is tartalmazza.
- A Cull Fallen helyébe a Cull Cultists lépett.
- A Profane Mindcages tárgyak visszatérnek a Season of the Infernal Hordes-ben!
- Mindig a Hellborne-okból esnek ki
- Akár 3-szor is halmozhatók.
- Csak a Szezonális Birodalomban érhetők el.
- Az I. és II. világszinten a Blood Maiden megidézéséhez mostantól csak két Baneful Hearts szükséges.
- A Tortured Gift ládák megnyitásához a World Tiers I és II-ben mostantól 100 helyett 75 Cinders szükséges.
Végjáték főnökök
- A megidéző urna mostantól újra megjelenik a főnök legyőzése után, lehetővé téve a játékosok számára, hogy gyorsabban újraindítsák a harcot és ismételten legyőzzék a főnököt.
- Beast In the Ice
- A Beast in the Ice főnöki harc mostantól normál dungeonként működik – már nem kell Sigilt készíteni ahhoz, hogy a játékos belépjen a harcba.
- A Beast in the Ice legyőzése után az Örökkévaló Birodalom bármelyik játékosa felhasználhatja a megmaradt Sigil-eket, hogy azonnal újraidézze a szörnyet, anélkül, hogy megidézési anyagot kellene költenie.
- A főnöki harc mostantól sokkal közelebb van a bejárathoz – a főnökkel való harchoz már nem kell a Dungeonban előrehaladnod.
- Eltávolították a Sigil Dust material-szükségletet a Beast in the Ice megidézéséhez.
- Varshan megidézéséhez mostantól csak Malignant Hearts szívek szükségesek. Azok az Örökkévaló karakterek, akik rendelkeznek a többi testrésszel, az alkimistánál szívekké alakíthatják őket.
- A Boss Ladder bossok többé nem ejtenek ritka tárgyakat. Mostantól Rare tárgyak helyett további aranyat ejtenek.
- Tormented Bossok
Fejlesztői megjegyzés: Ezeknek a változtatásoknak az a célja, hogy kiszélesítsék a Mythic Unique Itemek megszerzésének esélyét. Mostantól a játékosok bármelyik Tormented főnökkel megküzdhetnek, amelyikhez megvan az anyaguk, hogy Mythic Unique-ot találjanak.
- A Tormented Bossok mostantól ötször annyi Boss materialt dobnak.
- Kiegyensúlyozták a Tormented Bossok lootját, hogy egálban legyenek egymással.
- Minden Tormented Bossnak Kínzott főnöknek 5 esélye van arra, hogy egy-egy mitikus tárgyat dobjon, egyenként 1,5%-os eséllyel. Összesen 7,5% esély van arra, hogy egy Mythic Unique-ot dobjon. Ennek a változtatásnak az az eredménye, hogy a főnököknek 1 helyett több Mythic Unique-ot is van esélyük kidobni.
- A Tormented Boss megidézésének költsége 2 Stygian Stonesról 1-re csökkent.
Tempering frissítések
- A Utility kategóriában a következő Affixek átkerültek egy már létező receptről egy új receptre:
Fejlesztői megjegyzés: Szeretnénk kibővíteni a Utility kategórián belül elérhető Affixek körét, hogy még több mélységet és változatosságot hozzunk az edzésbe.
- Barbarian:
- Earthquake Duration (a Wasteland Augments-ről)
- Kick Vulnerable Duration (a Furious Augments-ről)
- Frenzy Duration (a Berserking Augments-ről)
- Druid:
- Hurricane Size (a Storm Augments-ről)
- Lightning Storm Duration (a Storm Augments-ről)
- Petrify Duration (a Earth Augments-ről)
- Cyclone Armor Active Size (a Nature Magic Wall-ról)
- Rogue:
- Invigorating Strike Duration (a Basic Augments-ről)
- Twisting Blades Return Time Reduction (a Core Augments-ről)
- Flurry Size (a Core Augments-ről)
- Heartseeker Duration (a Basic Augments-ről)
- A Greater Affix-el rendelkező tárgyak mostantól minden Greater Affix után egy további Temperálás lehetőséggel rendelkeznek.
- A Natural Finesse tempering affix által a közeli ellenségnek okozott sebzés 65%/75%/85%-ról 35%/45%/55%-ra csökkent.
Felhasználói felület és felhasználói élmény
- A harci szöveg frissítésre került, hogy következetesebb és olvashatóbb legyen.
- A harci szöveghez beállításokat adtak hozzá, hogy a játékosok még jobban testre szabhassák, milyen lebegő szöveget szeretnének látni.
- A Stats ablakban mostantól kiemeléssel jelzi, ha az Armor szintje elérte a határértéket (Cap).
- A Stats ablak szakaszai mostantól tetszés szerint összecsukhatók és kibonthatók.
- A Mythic Unique Itemek mostantól új vizuális effektekkel rendelkeznek, és egyedi megjelenést kaptak az Inventoryban, hogy jobban kiemelkedjenek.
- A Legendary Aspect-ek mostantól kedvelhetők és szűrhetők az okkultistánál.
- A Skillfában a Shift+kattintás egy képességre mostantól 5 pontot (vagy a lehető legtöbbet) ad hozzá
- Az Aspect-ek feloldásáról és frissítéséről szóló értesítést továbbfejlesztették, hogy szembetűnőbb legyen.
- Egy új beállítással bekapcsolható az életerő és az erőforrás sávok megjelenítése a játékos karakter feje felett.
- A csapattagok által letett térkép-szögek (Pin) mostantól egy javasolt útvonalat mutatnak..
Az 1.5.1 Javítócsomag frissítései:
- A kereskedelmi cset mostantól világszintek szerint van elkülönítve.
- A játékosok mostantól értesítést kapnak, ha új javításfrissítés érhető el.
- A party-vezetők mostantól egy másik csapattagot előléptethetnek új vezetőnek.
- Az újonnan létrehozott karakterek mostantól mindig a karakterlista tetejére kerülnek.
- A klán neve mostantól megváltoztatható.
Egyéb változtatások
- Ebben a szezonban a Helltide Ládák már nem tartalmaznak Obolokat.
Fejlesztői megjegyzés: A Helltide Ládákból kapott Obolok csak a 4. szezon, a Loot Reborn Áldásainak részét képezték.
- A Season 5 Nightmare Dungeon rotációja ugyanaz marad, mint az előző szezonban.
- A Világfőnökök (World Boss) most ellenállóbbak a sebzéssel szemben.
- A mellékküldetések, beleértve a Prioritásos Küldetéseket (pl. Drágakő Készítési Küldetés) és Osztály Küldetéseket, tapasztalati pont jutalmai növekedtek.
- A Sebezhetetlenséget (Immunity) adó képességek (pl. Flame Shield, Blood Mist), most csak akkor kerülnek újratöltésre, amikor a Sebezhetetlenség hatása véget ér.
- Frissítették a Tömegirányítás (Crowd Controll) forrásai:
- A szörnyek Kemény Tömegirányítása most átlagosan 1,5 másodpercig tart, a korábbi átlagos 2,5 másodperc helyett.
- A szörnyek Kemény Tömegirányításának maximális időtartama 2 másodperc lehet.
- Átdolgozásra került néhány szörny támadása, amelyek gyakran alkalmaztak rövid, kemény Tömegirányítási hatásokat, hogy ne láncolják ezeket a hatásokat a játékosokra.
- Emellett a Főzetek (Potions) most használhatók Tömegirányítás alatt is.
- Bizonyos oktató küldetések, mint például a Drágakő készítési küldetés, most már fiók-szinten követik a teljesítési státuszt.
- Különböző Kazamaták elrendezését módosították, hogy még gördülékenyebbé váljanak.
- Több Fegyvertípus vált elérhetővé több Osztály számára.
- A Druid most használhat lándzsákat (Polearm), egykezes kardokat (Sword) és tőröket (Dagger).
- A Necromancer használhat buzogányokat (Mace) és fejszéket (Axe). Ez azt jelenti, hogy a Mészáros Bárdja (Butcher’s Cleaver) használhatóvá válik a kaszt számára.
- A Sorcerer használhat egykezes kardokat és egykezes buzogányokat (Mace). Ez azt jelenti, hogy az Azurewrath és a Doombringer használhatóvá váliok a kaszt számára.
- Több fegyvertípus velejáró jellemzőit (Inherent Affix) megváltoztatták.
- A fejszék velejáró jellemzője az Egészséges Ellenfelek Sebzéséről (Damage to Healthy Enemies) Idővel Okozott Sebzésre (Damage Over Time) változott.
- A varázspálcák (Wand) velejáró jellemzője a Szerencsés Találat Esélyről (Lucky Hit Chance) Sebezhető Sebzésre (Vulnerable Damage) változott.
- A kasza (Scythes) velejáró jellemzője az Ölésenkénti Életerőről (Life on Kill) Idézési Sebzésre változott (Summoning Damage).
- A bot (Staff) velejáró jellemzője a Tömegirányított Ellenfelek Sebzéséről (Damage to Crowd Controlled Enemies) Idővel Okozott Sebzésre (Damage Over Time) változott.
- Az íj (Bow) velejáró jellemzője a Távoli Ellenfelek Sebzéséről (Damage to Distant Enemies) Kritikus Találat Sebzésre (Critical Strike Damage) változott.
- A lándzsa (Polearm) velejáró jellemzője a Sérült Ellenfelek Sebzéséről (Damage to Injured Enemies) Sebezhető Sebzésre (Vulnerable Damage) változott.
- A fókusz (Focus) és totem (Totem) velejáró jellemzője az Újratöltési Idő Csökkentéséről (Cooldown Reduction) Szerencsés Találat Esélyére (Lucky Hit Chance) változott.
- Az enchant-hoz már nem szükséges Angelbreath. Ehelyett a tárgynak megfelelő legendary craft-material kell hozzá.
- Ékszerek: Abstruse Sigils
- Fegyverek: Baleful Fragments
- Páncél: Coiling Wards
- Megnövekedtek a karakterszint-követelmények a Smoldering Ashes táblák feloldásához a Battle Pass-ban.
Fejlesztői megjegyzés: Ez a változtatás szükséges volt a megnövekedett tapasztalatszerzési arányok miatt, amelyek lehetővé tették a játékosoknak, hogy elérjék a hamvakhoz szükséges karakterszintet, mielőtt elérték volna a megfelelő szintet a Battle Pass-ban. El akarjuk kerülni azokat az eseteket, amelyek lehetővé teszik a játékosoknak, hogy szint átugrásokat vásároljanak és a Smoldering Ashes előnyeit élvezzék azok előtt a játékosok előtt, akik nem vásárolják meg őket. A jövőbeli szezonokban továbbfinomítjuk ezt a rendszert.
- Megnövekedett az a maximális szörny-szintkülönbség, amiből még alap-tapasztalatot szerezhet a játékos. A maximum szintkülönbségek frissítve lettek:
Fejlesztői megjegyzés: Megfelelően jutalmazni akartuk a játékosokat azért, hogy magasabb szörny nehézséget vállalnak, különösen mivel a Profan Mindcages most már halmozható. Ezzel a változtatással a maximálisan halmozott Profan Mindcages tárgyaknak hatással kell lenniük a szerzett tapasztalatra.
- I. és II. Világszint: 3-ról 30-ra
- III. Világszint: 6-ról 30-ra
- IV. Világszint: 10-ről 30-ra
- Példa a korábbi rendszerre IV. Világszinten: Egy 60. szintű játékos, aki megöl egy 80. szintű szörnyet, annyi tapasztalatot kap, mintha egy 70. szintű szörnyet ölt volna meg.
- Példa a jelenlegi rendszerre IV. Világszinten: Egy 60. szintű játékos, aki megöl egy 80. szintű szörnyet, a 80. szintű szörnynek megfelelő tapasztalatot kap.
- A Főnökök Életereje csökkent az egész játékban.
- Előtte:
- I. Világszint: 0%
- II. Világszint: 4000%
- III. Világszint: 6500%
- IV. Világszint: 30000%
- Utána:
- I. Világszint: 0%
- II. Világszint: 2000%
- III. Világszint: 4000%
- IV. Világszint: 6000%
- Előtte:
- A Pit Boss sebzése 66%-kal csökkent minden szinten.
- A Shadow Pit Boss affix támadása egy halmozódó sebzés-gyengítést alkalmaz, amely maximum 3-szor halmozódik.
- A harmadik és végső halmozódásnál a Pit Boss sebzése ugyanannyi, mint a Loot Reborn szezonban volt.
- A Bandit Sharpshooter Boss-t felváltotta a Mother’s Judgement
Fejlesztői megjegyzés: Ezt a változtatást azért hajtottuk végre, hogy csökkentsük az egylövéses halálesetek számát a Pitben, a főnökharcok során. A játékosoknak több lehetőségük lesz elviselni a főnök támadásait egy bizonyos pontig.
Az 1.5.1 Javítócsomag frissítései:
- Minden játékos megkapja a garantált Greater Affix-es legendás tárgyakat tartalmazó csomagot, hogy orvosolva legyen az 1.5.0-s patch-nél tapasztalt probléma, amikor a játékosok nem kaptak garantált Greater Affix-ekkel ellátott tárgyakat több forrásból.
- Az Alchemist Control Tempering affix a Rogue számára újra engedélyezve lett a következő módosításokkal:
- A Flurry Size affixet eltávolították a Rogue Innovation-ből, és az Alchemist Control-ba tették.
- A Ranks of Trick Attacka affixet eltávolították került az Alchemist Control-ból.
- A Corpse Bows lövedéknyomához extra vizuális effektek kerültek hozzá, hogy könnyebb legyen nyomon követni a lövedék eredetét.
Hibajavítások
Esélyegyenlőség
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a képernyőolvasó nem azonosította a Paragon csomópontokat, amikor vezérlővel navigált a játékos a Paragon táblán.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor a Screen Reader a római számokat betűként jelentette be.
Felhasználói felület és felhasználói élmény
- Kijavítottak egy problémát, amikor nem volt jelzés arra vonatkozóan, hogyan lehet feloldani az edzéseket, ha a játékos nem tudta felvenni az első receptet. A küldetés mostantól megfelelően vezeti a játékost az ingyenes recept felvétele felé.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor bizonyos tooltipek, például a Berserking esetében, nem jelezték megfelelően, hogy a sebzésük additív vagy multiplikatív.
- Több olyan esetet is kijavítottak, amikor az Aspect tooltipek leírásában ellentmondásos információ szerepelt.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor sok egyedi tárgy nem mutatta az osztálykorlátozásokat.
- Javítottunk egy olyan problémát, amikor nem kompatibilis Mount páncélokat lehetett kiválasztani a Stablemaster menüben.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor a karakter statisztikái pontatlanok voltak a városban, amikor bizonyos tárgyak fel voltak szerelve.
- Kijavították azt a hibát, amikor az Echo of Varshan név Tormented Echo of Varshan néven jelent meg.
- Kijavítottak egy olyan hibát, amely hibaüzenetet jelenített meg, amikor egy Ancestral Mythic Unique Itemet hasonlítottunk össze.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Blood Maiden legyőzéséhez szükséges Suttogás ikonja átfedte az Elátkozott rituálé ikonját a térképen.
- Kijavították azt a problémát, hogy a Helltide-ban a kincses goblinok korlátlanul hátrahagyhattak egy portált.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a méreg vizuális hatása határozatlan ideig megmaradhatott az ellenséges holttesteken, ha megölték őket, miközben mérgezettek voltak.
Pokoli hordák
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Hellborne nem olyan gyakran spawnolt, mint ahogyan azt terveztük, amikor a Hellfire pokoli felajánlás volt aktív.
- Kijavítottak egy problémát, amikor az Withered Wanderer pokoli felajánlás a minden ellenállás csökkentése kiválasztás ellenére sem csökkentette ténylegesen az ellenállást.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Pokoli Hordák esemény során spawnoló Treasure Goblin korlátlan ideig megölhetetlen volt, ami megakadályozta a hullám előrehaladását.
- A helyi kooperatív játékban orvosolták azt a problémát, hogy az egyik játékos a másik játékos halála után begyűjthette a másik játékos éterét (Burning Aether).
Küldetések és Dungeonok
- Kijavították azt a problémát, hogy a Seething Mountain küldetés során a szörnyek végtelenül spawnolhattak.
- Kijavították azt a problémát, hogy az Istel Tornado találkozás a The Rising Hells küldetés során a végtelenségig fennmaradhatott.
- Kijavították azt a problémát, hogy a Sins of the Willing küldetés előrehaladása megakadhatott, ha a játékos a rituálé közben meghalt.
- Kijavították azt a problémát, amikor a Sirocco Cavernsben a második Spider Caller szörny nem tudott spawnolni, ami megakadályozta a továbblépést.
- Javítottak egy problémát, amikor a Stormbane’s Wrath nem okozott sebzést.
Általános
- Kijavították azt a hibát, hogy az Azurewrath nem fagyasztotta le az ellenséget, és nem okozott hideg sebzést, ha druida vagy varázsló volt szerelte fel.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor számos új egyedi tárgy a felvételnél fiókhoz kötötté vált.
- Kijavították azt a hibát, hogy a Tortured Gifts az I. és II. világtérben nem mindig dobott ki tárgyakat.
- Javítottak egy problémát, amikor bizonyos tempering receptek elveszhettek a szezonális migráció után.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor a Pit-ben a főnök életereje csökkent minden következő respawn után.
- Kijavították azt a problémát, hogy a Pit-ben a nem főnöki szörnyek megkaphatták a bossokra alkalmazott sebzéscsökkentő buffot.
- Kijavították azt a hibát, hogy a Mother’s Judgement Boss nem dobott zsákmányt.
- Kijavítottak egy hibát, amikor a Crowded Sage Aspect a maximális élet helyett az alap életet használta.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor a Damage over Time hatások kétszer kapták meg a bónuszt a %Damage Statból.
- Kijavították azt a problémát, hogy a Needleflare Aspect túl sok kárt okozott a főnököknek, miközben más szörnyek is sebeztek.
- Kijavítottak egy problémát, amikor az Antivenin Elixír más Elixírek mellett is aktív lehetett.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a High Velocity Aspect nem korlátozódott a Rogue-ra.
- Kijavították azt a problémát, hogy a tárgyak eltűnhettek, ha egyszerre sok csomagot nyitottak meg.
- Javították azt a problémát, hogy a Frosty Strides Aspect-et nem lehetett a nadrágokra nyomtatni.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a játékos nem tudott újraéledni, ha az őt újraéleszteni próbáló játékos közvetlenül azelőtt halt meg, hogy az újraélesztési csatorna befejeződött volna.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Füstölő (Incense) hatása nem maradt fenn a halál után.
- Kijavítottak egy olyan hibát, hogy a Beast in Ice tormeneted változata ugyanannyi Pincushioned Dolls-t dobott, mint a normál változat.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Death Trap és a Concealment vizuális effektjei nem voltak megfelelően láthatóak a többi játékos számára.
- Javítottak egy problémát, amikor a Dungeon whispers nem jelent meg a Scouring Sands zónában.
- Kijavították azt a hibát, amikor az Umbracrux használatakor több árnyéktotem is előbukkanhatott a fegyverek cseréjével.
- Kijavították azt a problémát, hogy a Baneful Hearts elveszhetett, amikor Accursed Altarokat használtunk a Helltide befejezése után.
- Kijavítottak egy olyan problémát, hogy néhány affix nem tudott Greater Affix-ként rollolni, mint például a Blood Orbs restore essence affix a Blood Artisan’s Cuirass-on.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a játékos elakadhatott, amikor Kyovashadban a World Tier szoborral interakcióba lépett és egyidejűleg egy Town Portal-t is használt.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Dungeon elhagyása képességet nem lehetett használni a pincék elhagyására.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor Echo of Lilith bizonyos körülmények között nem jutott el a találkozás második szakaszába.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a megidézett Lightning Spear nem fogyasztotta el a Crackling Energy halmokat, vagy nem adta meg a sebzésnövekedési bónuszt.
- Javítottak egy problémát, amikor bizonyos affixeket nem érintett a következő egyedi tárgyak mestermunkája (Masterwork):
- The Oculus
- Blue Rose
- Storm’s Companion
Egyéb
- Javítottak egy problémát, amikor a Season of the Malignant anyagai kiestek a Malignant Burrow-ban
- Kijavítottak egy problémát, ami miatt a Farther Together achievementet nem lehetett megfelelően megszerezni.
- Kijavították azt a hibát, hogy Duriel és Grigoire holttestei nem despawnoltak hamarosan a haláluk után.
Barbarian
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Fury Regeneration hibásan működött a Tactical Rallying Cry Upgrade hozzárendelésekor.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Charge segítségével megkerülhetők az interakciós csatornák, például a Helltide Chests megnyitása.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az Earthstrikers Aspect elpazarolhatta a garantált Overpower triggert az automatikus castolási alkalmakra. Ide tartoznak az Overkill és a Ring of the Ravenous triggerei.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Whirlwind nem skálázódott passzív és ideiglenes támadási sebességgel.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Giant Strides Aspect nem csökkentette a Leap újratöltési idejét az ellenségek megölése után.
- Javítottak egy olyan hibát, amikor a Double Swing nem ütött további alkalommal az ötödik dobásnál, amikor Twin Strikes-t használtunk.
- Kijavítottak egy problémát, amikor az Expose Vulnerability passzív aktiválódhatott a Basic Skillekből, amikor a Shard of Verathiel Unique itemet használtuk.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Crown of Lucion nem adott stacket, miközben a Whirlwind channeling alatt.
Druid
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Poison Creeper sebzése rendkívül magasra skálázódhatott, amikor több ellenséget is eltalált.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Tyrael’s Might lövedékei szabálytalanul viselkedtek, amikor a Shreddel használták őket.
- Kijavítottuk azt a hibát, amely miatt a Rabies nem részesült teljes mértékben a Toxic Claws Passive előnyeiből.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az Airidah Inexorable Will húzóhatása a tervezettnél nagyobb hatásterülettel bírt.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az Enhanced Rabies túllépte a 60%-os bónuszt, ha az időn keresztüli károsodás időtartamát meghosszabbították.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a druidák fegyver-dropjai a kétkezes fegyverek felé torzultak.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Lightning Storm nem skálázódott passzív és ideiglenes támadási sebességgel.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Tempering Affix által biztosított második Boulder-lövedék nem okozott semmilyen sérülést, amikor Dolmen Stone-val használták.
Necromancer
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Bursting Bones Aspect nem megfelelően skálázódott a Path of Trag’Oul hatásával.
- Kijavítottuk azt a hibát, amely miatt a Skeleton Reapers mindkét bónuszt megkaphatta a második frissítési lehetőség használatakor.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Supreme Bone Storm bónusz Critical Strike esélye nem jött létre, ha a Bone Storm-ot akkor castolták, amikor egy másik Bone Storm még aktív volt.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Grasping Veins Aspect a Corpse Indrils használata nélkül tudta alkalmazni a bónuszt.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Rapid Ossification által biztosított Cooldown Reduction nem vonatkozott a Bone Spirtre, ha 100 vagy több Essence esetén castoltálk.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az Untimely Death Aspect nem gyarapodott, amikor a játékos Healed értéke kisebb, mint a maximális élettartam 1%-a.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Reap nem skálázott passzív és ideiglenes támadási sebességgel.
Rogue
- Kijavítottak egy problémát, amikor bizonyos kábító gránát (Stun Grenade) hatások nem működtek megfelelően.
- Kijavították azt a hibát, amikor az Advanced Flurry és a Momentum elvesztette a stack-eket, amikor Szerencsés találat történt vagy más találat utáni effekt.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor a bónusz életet biztosító Tempering Affix nem működött, amíg a Dark Shroud aktív volt.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor a Tempering Affix, amely aktív minden Dark Shroud után bónusz sebzést biztosít, a tervezettnél több sebzést adott.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a bónusz ellenállást és maximális ellenállást biztosító Tempering Affix a Health Potion használata után nem növelte a maximális ellenállást.
- Kijavítottak egy problémát, amikor az Enhanced Caltrops nem a várt módon növelte a sebzést.
- Kijavították azt a hibát, amikor a Vengeful Aspect 10%-os Lucky Hit Chance-t adott 25% helyett.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Fundamental Blade Shift nem kábította el a célpontokat 3 stack alkalmazása után.
- Kijavították azt a hibát, hogy az Advenced Flurry nem nyert sebzést a halmozásából, ha az átitatott (imbued) volt.
- Kijavították azt a hibát, amikor a Malice sebzésbónusz additív volt multiplikatív helyett.
- Kijavították azt a hibát, hogy a Enhanced Dark Shroud bónusz mozgása elveszhetett, amikor felszerelést váltottunk.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Methodical Dash frissítése nem csökkentette a Dash Cooldown időtartamát a tervezett mértékben.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Puncture több kombinált pontot tudott generálni, amikor a további erőforrások előállítása magas volt.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Scoundrel’s Kiss és a Repeating Aspect funkcióval használt Rapid Fire következetlenül viselkedett.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Shadow Clone nem okozott sebzést a Rapid Fire segítségével.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Rapid Fire-nek nem volt hatótávolsága a Scoundrel’s Kiss-szel használva.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Forceful Arrow sebezhetővé tette a célpontokat 3 helyett 2 találat után.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Caltrops nem váltotta ki a mozgási sebességet az Explosive Verve Aspect-ből.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az Improved Penetrating Shot nem jelenítette meg időtartamát a Műveletsávon a Skill ikonon.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Victimize duplán megemelte a sebzésszorzót. A hibajavítást kompenzálták azzal, hogy a Victimize robbanási sebzése 50%-kal nőtt.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt az aktív Dark Shroud-onkénti bónusz mozgási sebességet biztosító Tempering toldalék nem működött megfelelően.
Sorcerer
- Kijavították azt a hibát, amikor az Enhanced Lightning Spear nem működött megfelelően.
- Kijavították azt a hibát, hogy a Ebganced Lightning Spear a tervezettnél több kritikus csapás esélyt adott.
- Kijavítottak egy olyan hibát, hogy az Axial Conduit’s Explosion robbanás nem részesült a Greater Chain Lightning előnyeiből.
- Javítottak egy problémát, amikor az Axial Conduit robbanása sokkal kevesebb sebzést okozott a tervezettnél.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a bónusz Chain Lightning lövedékek nem részesültek az Axial Conduit előnyeiből.
- Kijavították azt a problémát, hogy az Aspect of Elemental Acuity nem volt alkalmazható az amulettekre.
- Javítottak egy olyan problémát, amikor az Aspect of the Firebird által ingyenesen biztosított Lángpajzs (Flame Shield) varázslat a Lángpajzsot újratöltésbe helyezte.
- Kijavították azt a hibát, amely miatt a Shatter által okozott sebzés a duplájára hajlott, ha több ellenség is lefagyott.
Hotfix és egyéb gyorsjavítások
Hotfix 1 – 2024. augusztus 8. – 1.5.0
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Tempering bizonyos Greater Affixeknél korlátlan újra-rolloláshoz vezetett.
- Kijavítottak egy problémát, amikor bizonyos főnöki találkozások befejezésekor rendkívül nagy mennyiségű tapasztalatot lehetett szerezni, ha az Umbracruxból származó totem jelen volt.
- Fejlesztői megjegyzés: A fenti változtatással újra aktiváltuk az Umbracrux egyedi erejét.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor a Season Journey fejezetek befejezésekor a varázslók által megnyitott cache-ek tartalmazhattak Rogue-exkluzív tárgyakat.
- Javítottak egy problémát, amikor a Varshanhoz tartozó Rosszindulatú oltár nem mindig tűnt el, amikor Varshan spawnolt, ami megakadályozta Varshan egymást követő megidézését.
Hotfix 2 – 2024. augusztus 9. – 1.5.0
- Kijavítottak egy problémát, amikor az ékszerek nagyobb súllyal estek le a többi tárgyhoz képest.
- Kijavították azt a problémát, amikor az Abyssal Scrolls eltűnt a játékos leltárából, amikor elhagyta az Infernal Hordes instance-t.
Hotfix 3 – 2024. augusztus 13. – 1.5.0
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor a garantált Greater Affix-el ellátott tárgyak forrásai, mint például a Reputation hírnévjutalom vagy a Greater Affix láda, nem garantáltak ténylegesen Greater Affix-ekkel ellátott tárgyat.
- Kijavították azt a hibát, hogy a Purveyor of Curiosities-től szerzett egykezes Mace gamble mindig legendás minőségű lett.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor a Pokoli Hordákon kívül kidobott 4. szintű Pokoli Iránytűk nem rendelkeztek megfelelő affixekkel.
- Kijavítottak egy problémát, amikor a Runeshard-ok nem estek a Nightmare Dungeon-ban.
Hotfix 4 – 2024. augusztus 15. – 1.5.0
- Az Aspect of Splintering Energy működésének megváltoztatása
- A sebzés 25-50%-ról 50-80%-ra nőtt.
- A Splintering Energy ritkábban ível át további ellenségekre.
Fejlesztői megjegyzés: Ritka esetekben ez az Aspect a Fractured Winterglass amulett viselése mellett káros szerverteljesítmény-problémákat okozhat. Ennek megoldására csökkentjük a további ellenségekre való ívelés gyakoriságát, és ennek ellensúlyozására növeljük a sebzését. Emellett a Fractured Winterglass használata közben a Conjurations-ból kilőhető Frozen Orbs mennyiségét is módosítottuk ezekben a ritka esetekben.
- Kijavítottak egy olyan problémát, amikor a Damage over Time effektek fennmaradhattak a játékos halála és újraélesztése után is.
Fejlesztői megjegyzés: A csapat folytatja a vizsgálatokat a kereskedéshez kapcsolódó problémák és játékosjelentések körül. Egyelőre a kereskedelem továbbra is ki lesz kapcsolva, és frissítésekkel fogjuk nyomon követni. Köszönjük mindenkinek a türelmét.
Gauntlet
- Augusztus 13-án a csapat ideiglenesen letiltott a Gauntletet, amíg egy azonosított problémával foglalkozott. Bővebb információt nem, közöltek, de a Fórumban jelezte egy játékos a hibát: csapatban képesek rá, hogy hordákat summonoljanak és milliós pontot érjenek al, ami a játék összeomlásához vezet.
- A javítást elvégezték, a Gauntletet 16-án kapcsolták vissza.
Trade
- A kereskedést augusztus 14-én leállították, „lehetséges duplikációs problémák” miatt és 16-án állították vissza.