
Egyre nagyobb lázban ég a Diablo IV közössége a játék októberben érkező kiegészítője, a Vessel of Hatred miatt.
A kiegészítőről legutóbb június közepén érkeztek hivatalos információk, ekkor tudtuk meg a megjelenés dátumát, illetve a következő mérföldkövet is beharangozták nekünk: ez pedig az új karakterosztály, a Spiritborn részletes bemutatása lesz – július 18-án.
Ahogy az lenni szokott, a hypevonat már megindult és ahogy közeledik az időpont, egyre nagyobb sebességre kapcsol. Kiderült ugyanis, hogy vannak, akik már kipróbálhatták és legalább pár elejtett szót mondtak is róla.
Kripparrian (Kripp) miután visszatért a Blizzardnál tett látogatásáról, a Diablo IV új osztályát, a Spiritborn-t „nagyon király”-nak nevezte, a várakozást pedig ahhoz a lelkesedéshez hasonlította, ami a World of Warcraftban a Demon Hunter osztály megjelenését övezte. „Arra számítok, hogy mindenki játszani akar majd vele” – mondta a streamer, utalva arra, hogy a Spiritborn hasonló szintű érdeklődést generálhat a játékosok körében.
Egyelőre – július 18-ig – be kell érnünk ennyivel, a türelmetlen játékostársak pedig vigasztalódhatnak a Diablo IV Endgame Beta-ból kibányászott adatokkal, amelyekről anno Rob készített egy részletes videót.